Magyarország sokat profitált a Kínával folytatott együttműködésből

Szijjártó Péter ismertette, tavaly a távol-keleti ország volt a legnagyobb beruházó hazánkban.

Magyar Nemzet
Forrás: MTI2021. 11. 25. 17:29
null
Sárvár, 2016. november 11. Dolgozók a Lenovo-Flex gyárban Sárváron 2016. november 11-én. A kínai számítógépgyártó, a Lenovo és stratégiai partnere, a Flex Hungary közös beruházásban több mint félmilliárd forintból bővült az üzem gyártókapacitása, ezzel mintegy 250 új munkahely jött létre. MTI Fotó: Varga György Fotó: Varga György
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Magyarország rendkívül sokat profitált a Kínával folytatott, kölcsönös tiszteleten alapuló, pragmatikus együttműködésből, ezért azt a továbbiakban is fenn kell tartani – közölte csütörtökön Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, miután videókonferencián kínai kollégájával, Vang Jivel egyeztetett. A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be, hogy csak az elmúlt néhány hétben több mint 90 milliárd forintnyi kínai beruházás bejelentésén vagy alapkőletételén vett részt, és más kínai vállalatokkal is tárgyalások zajlanak magyarországi fejlesztésekről. Ennek kapcsán tudatta:

tavaly Kína volt a legnagyobb beruházó Magyarországon, idén pedig a második helyen áll Dél-Korea után.

Elmondta, hogy Vang Ji gratulált a magyar válságkezelés eredményeihez, és felemlegette, hogy amikor Kína bajban volt a koronavírus-járvány első hulláma alatt, akkor Magyarország a segítségére sietett. A harmadik hullámban pedig Budapest számíthatott Pekingre a védőoltások mielőbbi szállítását illetően – tette hozzá. Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy a vakcinák ügyében is folytatódik az együttműködés, és Kína kész tárgyalni a Sinopharm oltóanyagának licensz alapú magyarországi gyártásáról. Kiemelte továbbá, hogy a kormány szívesen rendelkezésre bocsátja a kínai vakcina felhasználásával kapcsolatos magyarországi tapasztalatokat, amennyiben erre szükség lenne a jövőben az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) engedélyezési eljárása során. A miniszter bejelentette, 

Magyarország december elsején újabb főkonzulátust nyit a távol-keleti országban, ezúttal Kuangcsouban, amitől a gazdasági és beruházási kapcsolatok további fejlődését remélik.

Kitért arra is, hogy a két ország közötti kereskedelmi forgalom értéke idén eddig 21 százalékkal nőtt, s már augusztusra elérte a nyolcmilliárd dollárt, miközben a magyar export volumene 33 százalékkal emelkedett a kínai viszonylatban. Végezetül közölte, hogy a jövő évi pekingi téli olimpián nagyjából húsz magyar versenyző vesz részt. Illetve a különböző bojkottfelhívásokra célozva reményét fejezte ki, hogy „ez esetben sem keverik majd össze a politikát a sporttal”.

Borítókép: Dolgozók a Lenovo-Flex gyárban Sárváron 2016. november 11-én. (Fotó: MTI/Varga György)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.