Az út mellett a hegyi-karabahi háborúban elesettek emlékére felállított sírok jelzik, hogy már közel járunk az egykor harcok dúlta régióhoz. Agdam városába tartunk, amely még az 1988 és 1994 között dúló háború alatt, 1993 júliusában került örmény kézre. A települést akkor körbezárták, és az ostrom után egyből hozzáláttak a kitelepítéshez és a romboláshoz. Agdam már a X. században is fontos kereskedelmi központ volt, a szovjet időszak alatt pedig selyem- és szerszámgyárak is működtek a városban, valamint vajat, bort és pálinkát is előállítottak. A településen akkoriban egy repülőtér és két vasútállomás, továbbá műszaki, mezőgazdasági és orvosi iskolák is működtek. Az egykor mintegy 37 ezer lakosú városnak közel három évtizede egyetlen lakosa sincs, noha továbbra is az Agdami járás székhelyeként tartják nyilván.
A romokban heverő szellemváros a második, 2020 szeptembere és novembere között, mindössze 44 nap alatt vívott hegyi-karabahi háborút lezáró megállapodás értelmében került vissza Azerbajdzsánhoz.
A harcok során Agdamnak mindvégig stratégiai szerepe volt: az első háború alatt az azeriek bázisa volt, mintegy két évvel ezelőtt pedig az örmények pufferzónaként használták.
MEGÁLLT AZ IDŐ
Agdamban az út mellett a háború nyomai még élénken látszódnak: elpusztított épületek, üres utcák, kóbor kutyák sokasága és taposóaknákra figyelmeztető táblák egymás hegyén-hátán. – Itt valaha teaház állt, az az épület egy hotel volt, a túloldalon lévő romok pedig mindaz, ami a városi színházból maradt. A város egykor a bazárairól volt különösen híres, külföldről is jöttek kereskedni. Az itteni életet a jólét és a pezsgés jellemezte – magyarázza idegenvezetőnk.
A városban csupán a mecset áll, amely bár súlyos károkat szenvedett el a harcok alatt, nem bombázták le. Az imaház területe már el van kerítve, az egyik minaret tetején azeri zászló lobog, és javában folynak a felújítási munkálatok. Idegenvezetőnk elmondása szerint a mecsetet katonai okokból nem pusztították el teljesen az örmények, a minareteket például megfigyelésekre használták.
Az örmény megszállás alatt disznókat és teheneket tartottak a mecsetben, bent még mindig lehet érezni a bűzt
– teszi hozzá.
Utunk során egyébként katonákon és az építkezéseken dolgozó munkásokon kívül senkit nem látunk. A felszabadított területekre biztonsági okokból kizárólag különleges engedéllyel lehet belépni.
VIGYÁZZ, AKNA!
Csoportunk figyelmét többször felhívják arra, hogy ne térjünk le a kijelölt útvonalról, ugyanis taposóaknák bárhol lehetnek. Akár az útszéli füves területek is rejthetnek halálos szerkezeteket, noha az aknamentesítési munkálatokat éppen az infrastrukturálisan fontos szakaszokkal, például a közutakkal kezdték. A háború alatt az erdőket teljesen kiirtották, a földek pedig továbbra is parlagon hevernek, bár a művelhető területek mennyisége elenyésző, hiszen mindent aknák, valamint fel nem robbant bombák, lövedékek lepnek el.
A legnagyobb kihívást Azerbajdzsán számára éppen az aknamentesítés jelenti, ugyanis nem tudni, hogy a halálos fegyvereket a két háború alatt hova telepítették a katonák. Mindez az újjáépítési munkálatok elé is akadályt gördít. Azerbajdzsán Nemzeti Aknaelhárítási Ügynökségének (ANAMA) statisztikai adatai azt mutatják, ez idáig mintegy 8200 hektárnyi területet sikerült aknamentesíteni. A folyamatot egyébként Magyarország is támogatta 25 ezer euróval. Szemléltetésképpen: Agdam járás 115 ezer hektárnyi területéből 795 hektárnyit tettek biztonságossá. Az ANAMA szakértői úgy becsülik, öt-hat évre van szükség ahhoz, hogy a teljes felszabadított területen minden fel nem robbant lőszert és rakétákat hatástalanítsanak, a teljes aknamentesítés pedig több mint tíz évig is eltarthat.
A taposóaknáktól ez idáig mintegy kétszáz civil halt meg vagy sebesült meg, közülük körülbelül harmincan Agdam területén
– magyarázta a Magyar Nemzetnek Ehtiram Dzsafarov, az ANAMA vezető beosztású munkatársa.
A felszabadított szellemvárosba hatalmas méretű ipari parkot álmodtak, amely az első ilyen létesítmény lesz az azeriek által felszabadított területeken. A készülő ipari park 1,3 hektárnyi területén a térségben dolgozó munkások mobilépületekből álló, kerítéssel elzárt területét már meg is építették. A „kisváros” szinte már kulcsrakész, lakókat még nemigen látunk, noha kilenc személyt már regisztráltak. A parkban főként lakóházak kaptak helyet, egy-egy épület több dolgozó elszállásolására alkalmas. A kapun belépve látunk bankautomatát, orvosi rendelőt, gyógyszertárat, valamint élelmiszerüzletet is.
A „kisváros” meglehetősen modernnek tűnik, rengeteg füvesített területtel, fákkal. Az áramellátás nagy részét napenergiával biztosítanák.
Hatalmas az érdeklődés az ipari és a gazdasági övezetek iránt. Több befektető már regisztrált, köztük egy külföldi is van az Egyesült Arab Emírségekből
– mondja lapunknak Szamir Momadef, az azeri Gazdasági Övezetek Fejlesztési Ügynökségének osztályvezetője.
Momadef arról is beszélt, hogy harmincmillió amerikai dollárnyi befektetésre számítanak, és az általunk is megtekintett „kisváros” az újjáépítési munkálatoknak csupán egy kis része. Az új Agdamot zöldvárosként képzelik el mesterségesen kialakított tavakkal, parkokkal, a város körül pedig autópályával. Az ipari parkok elsődleges feladata, hogy az olajágazaton kívül minden más szektor fejlődését biztosítsák, továbbá új termőterületeket alakítsanak ki.
A ZANGEZUR-KORRIDOR
De nem csak Hegyi-Karabahban kezdenének új lapot Örményországgal.
Volt néhány nézeteltérés Örményország részéről, a Zangezur-korridor megnyitását a május végi brüsszeli találkozók eredményének tekintjük. A folyosó létrehozása több mint egyévnyi tárgyalás eredménye
– magyarázza a Magyar Nemzet kérdésére válaszolva Dzsejhun Bajramov, Azerbajdzsán külügyminisztere már Bakuban, az Európai Unió által vezetett tárgyalásokra utalva.
Ilham Alijev azeri elnök még május végén jelentette be, Baku és Jereván megállapodtak a Zangezur-korridor megnyitásában, amely összeköttetést fog jelenteni Azerbajdzsán és exklávéja, Nahicseván Autonóm Köztársaság között, Örményországon keresztül. A folyosó gyakorlatilag autópálya és vasúti vonal létesítését, valamint energiavezetékek lefektetését foglalja magában, továbbá az is felmerült, hogy a szovjet időszakból visszamaradt infrastruktúrát is használnák.
