Meggyőződését fejezte ki, hogy alkotmányos, demokratikus módszerekkel helyre lehet állítani a lengyel állam tisztességességét és igazságosságát.
Andrzej Duda: A bebörtönzött képviselőknek adott kegyelem és képviselői mandátumuk is érvényes
A lengyel államfő továbbra is küzdeni fog a becsületes és igazságos Lengyelországért.

Bronislaw Komorowski, a jelenlegi kormánykoalícióhoz közel álló volt elnök a Rzeczpospolita napilapnak szerdán nyilatkozva azt mondta, hogy Andrzej Duda szerinte szabálytalanul részesítette kegyelemben Kaminskit és Wasikot. A bírósági döntések megtámadásával az államfő az állam demoralizálásához járul hozzá, rossz példát mutatva a polgárok és az állami szervek számára − vélekedett Komorowski.
Az illetékes bíróság decemberben másodfokon kétévi letöltendő szabadságvesztésre ítélte Kaminskit és Wasikot a CBA által 2007-ben elkövetett túlkapás címén. Andrzej Duda 2015-ös kegyelmi döntése jogi vitát váltott ki, ellenzői szerint nem érvényes, mivel a 2015-ös elsőfokú ítélet még nem volt jogerős.
Kaminski a letartóztatása után éhségsztrájkba kezdett.
További Külföld híreink
Borítókép: Andrzej Duda lengyel államfő (Fotó: MTI/EPA-PAP/Marcin Obara)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezNe maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!