A védelmi minisztérium bejelentése szerint az ukrán hadsereg számára új megrendelés formájában jutnak majd el az eszközök, amelyeket közbeszerzésként az amerikai hadiipar szereplői és egyéb partnerek gyártanak le.
Vajon kitől vásárol fegyvert Ukrajna?
Az Egyesült Államok hatmilliárd dollár értékű új katonai felszerelés ukrajnai szállítása mellett kötelezte el magát pénteken.
A Pentagon segítségnyújtásról szóló közleménye hangsúlyozza, hogy a pénteken bejelentett biztonsági csomag az úgynevezett Ukrajnai Biztonsági Támogatási Kezdeményezés (Ukraine Security Assistance Initiative) részeként jut majd el Ukrajnába.
A részletezett lista szerint különböző légvédelmi eszközök, köztük Patriot rakéták szerepelnek az ukrán haderőnek szánt megrendelésben, valamint korszerű rövid és középhatótávolságú föld-levegő rakétarendszerekben (NASAMS) használatos rakéták, romboló lőszerek, különböző radarok, 152 és 155 milliméteres lövedékek, fegyverzetek szállítására alkalmas taktikai járművek és drónok elhárítására alkalmas eszközök.
Az amerikai kormány szerdán már bejelentett egy azonnali, egymilliárd dolláros katonai szállítmányt Ukrajna számára, amit az amerikai hadsereg készleteiből hívnak le.
Az Egyesült Államok fegyverszállításainak újraindítását az tette lehetővé, hogy az amerikai Kongresszus elfogadta az új, 60,8 milliárd dollárról szóló ukrajnai támogatási keretet, majd szerdán Joe Biden elnök aláírásával törvényerőre is emelkedett.
Borítókép: Patriot föld-levegő rakétarendszerek a varsói Babice repülőtéren, a lengyelországi Varsó Bemowo kerületében 2023. február 6-án. A Patriot rakétarendszereket, amelyeket Lengyelország az Egyesült Államoktól szerzett be, átcsoportosították a lengyel fővárosba hadgyakorlatokra (fotó: Jaap Arriens / NurPhoto / NurPhoto via AFP)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezSzijjártó Péter: a Jaguar kulcsszerepet szán a budapesti fejlesztőközpontjának
A Jaguar kulcsszerepet szán a budapesti fejlesztőközpontjának a következő évek globális fejlesztési stratégiájában – írta a külgazdasági és külügyminiszter szerdán a Facebook-oldalán.
Nyugati lélegeztetőgépen Ukrajna
A munkaerőhiány komoly kihívást jelent Kijevnek.
Magyarországnak és Szerbiának is nekimentek a franciák a kínai elnök látogatása miatt
A francia sajtó megfeledkezett arról, hogy Emmanuel Macron luxusajándékokkal várta Hszi Csin-pinget.
Szijjártó Péter: Londonban is mindent meg kell tenni a nemzet fennmaradásáért, a magyarság megőrzéséért
Egyszerre kell fókuszálni az anyaországi, a Kárpát-medencei és a diaszpórában élő magyarság megtartására.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Kína és Magyarország együtt lép az „arany vízi útra”
Titokzatos ajándék jelent meg Berki Krisztián sírján
Fokozódik a botrány: máris megjött T. Danny válasza az exének, Kecskés Enikőnek
Üzemanyag: kihirdették az új árakat – szerdától megint olcsóbb lesz a benzin és a dízel
A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt
Érettségi: a diákok már űzik a harmadik nagyvadat – elkezdődött a történelem írásbelije
Lemondott a teljes orosz kormány
Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett
A PSG edzője váratlan lépésre szánta el magát a BL-ből való kiesés után
Real Madrid? Bayern München? Mbappé vallomása és sértett reakciója + videó
Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)
Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!
Címoldalról ajánljuk