Ukrajában 27-ről 25 évre csökkentették a mozgósíthatósági életkor alsó határát. Az ukrán parlament honlapján kedden közzétett információ szerint az erről szóló törvényt Volodimir Zelenszkij elnök aláírva visszaküldte a törvényhozásnak.
Zelenszkij két évvel csökkenti a mozgósíthatósági életkor alsó határát
Az ukrán védelmi minisztérium indoklása szerint egy adminisztrációs probléma miatt volt szükség a változtatásra.

Az Ukrajinszka Pravda hírportál emlékeztet arra, hogy a parlament ezt az indítványt még tavaly május 30-án szavazta meg.
A korhatár csökkentését a védelmi minisztérium terjesztette a parlament elé, a tárca indoklása szerint egy adminisztrációs probléma miatt. Jelenleg ugyanis a sorkatonai szolgálatra 20–27 év közöttiek hívhatók be, a hadiállapot alatt azonban hivatalosan szünetel a sorozás. Így sok olyan 25–27 éves állampolgár van, aki már korábban letöltötte a sorkatonai szolgálatát, mégsem mozgósítható, mivel életkora miatt még a sorkatonai nyilvántartásban szerepel.
Szerhij Liszak, a régió kormányzója közölte a Telegramon, hogy az orosz csapatok rakétacsapást mértek kedd délután a kelet-ukrajnai Dnyipro városra, az előzetes adatok szerint öt ember sérült meg. Később hozzátette, hogy a rakétatámadás károkat okozott egy oktatási intézményben. Szavai szerint a gyerekek az óvóhelyen voltak, így közülük senki sem sérült meg.
Vadim Szkibickij vezérőrnagy, az ukrán katonai hírszerzés szóvivője az Ukrajinszka Pravda hírportálnak elmondta, hogy becsléseik szerint körülbelül 950 hadműveleti-stratégiai és stratégiai szintű, legalább 350 kilométeres hatótávolságú rakétája maradt Oroszországnak. A védelmi minisztérium hírszerzési főcsoportfőnöksége úgy véli, hogy Oroszország még több kombinált támadást hajthat végre addig, amíg szünetet kell tartania a lövedékek újabb felhalmozásához – mondta el a szóvivő.
További Külföld híreink
Az ukrán védelmi minisztérium a Telegramon arról számolt be, hogy márciusban az ukrán védelmi erők 976 ellenséges tüzérségi rendszert semmisítettek meg. Ez a legtöbb, amelyet a háború több mint két éve alatt egy hónapban megsemmisítettek az ukrán katonák – tette hozzá a tárca.
Borítókép: Lejjebb vitték a mozgósíthatósági életkort (Fotó: AFP)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Nagy-Britannia csatlakozik az Oroszország elleni szankciókhoz
Ez az Oroszország elleni tizennyolcadik szankciós csomag.

Relativizálni próbálják Sebestyén József halálát
Az ukrán sajtó és az Euronews riportja szerint nem bántalmazás okozta Sebestyén József halálát, ám a nyilvánosságra került bizonyítékok és tanúvallomások más képet festenek.

Megszólalt a Hamász a gázai tűzszünetről
A Hamász vezetői a túszok sorsát is ehhez kötnék.

Az illegális bevándorlás szigorítását kezdeményezi uniós szinten a német belügyminiszter + videó
Alexander Dobrindt német belügyminiszter osztrák, lengyel, dán, francia és cseh kollegájával az illegális bevándorlás elleni küzdelem szigorításáról tárgyalt pénteken.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk