Mintha béke és nyugalom lenne Kárpátalján: csiripelnek a madarak, zöldellnek a fák, minden olyan, mint 2022 előtt volt. Látszólag. Az utcák üresebbek, nők, gyermekek és idősek sétálnak a nagyobb városok korzóin, illetve azok a férfiak, akiket betegség miatt leírt a sereg, esetleg háromnál több gyermekük van vagy éppen gyámságot vállalnak valaki felett. Meg a tanárok érezhetik magukat szabadabbnak, és azok az egyetemisták, akiknek az első diploma megszerzéséig törvény biztosítja a halasztást.
Viszonylagos biztonság mindez. Ukrajnában ugyanis – ahogy az Ursula von der Leyen legkedvesebb demokráciájára jellemző – semmi sem biztos. A törvények és a rendeletek ideig-óráig tartanak, ha az érdekek azt diktálják, akkor bárki beáldozható. Szinte minden településen van már katonaparcella, ami a rokonok, édesanyák, feleségek zokogásától hangos.
Sírástól hangosak a vidék hadkiegészítő parancsnokságai is, ahova a távoli vagy éppen közeli országból érkezett katasztrófaturista, önkéntes vagy épp a
rendszerrel szimpatizáló politikus aligha lát be. Ahol odabent az utcáról elrabolt férfiak bömbölnek, mint a gyermekek, odakint pedig az asszonyok keresik hozzátartozóikat. Van, aki gyerekkel megy keresni eltűnt férjét, van, aki egyedül elveszett fiát. Választ egyikük sem kap. Az ember errefelé nem számít. Sohasem számított, legalábbis 1944 óta biztosan nem. A férfiakat úgy szedik össze Kárpátalja utcáiról, mint a sintérek az állatokat. Ezzel a metaforával élnek nap mint nap a kárpátaljai emberek. A hadkiegészítőket pedig, melynek ukránul TCK a rövidítése, egyenesen Gestapónak nevezik.
A bujkálás anatómiája
Ha eddig több-kevésbé még ki is mertek menni a férfiak az utcára, úgy május 18-a után már semennyire sem. Ekkor lépett ugyanis életbe Volodimir Zelenszkij mozgósítási törvénye, mely a totális katonai diktatúrának már nem is az előszobája, hanem a nappalija. Kötelező a katonai nyilvántartásba vétel, a katonaorvosi vizsgálat, a katonakönyv megléte, ellenkező esetben jön a majd ezereurós bírság, amit levonnak a bankszámláról, melyet utána le is tilthatnak. Sőt végül elkobozhatják az ingatlant is. A háborús országban most mindenki attól tart, hogy ismét el fog jönni a „zabrálás” időszaka, és ami a hadkiegészítőknek megtetszik, azt el is fogják venni, mint anno azt a kommunisták tették.
De mit is jelent bujkálni? Olyan típusú önvédelmi reflex lép életbe a hadköteles korúaknál, amit a kívülállóknak nagyon nehéz elképzelni. A megszokott élet, hogy a férfi elmegy bevásárolni, templomba, munkába vagy éppen a kocsmába: elképzelhetetlen. Gyomorideggel nyitja ki az ember az ajtót, húzza fel a redőnyt, lopakodva megy ki az udvarra, és létrával a kerten keresztül a barátokhoz. A szomszéd utcába vezető út már komolyabb összeszedettséget és bátorságot igényel.
Ki kell menni az ház elé, fel kell hívni a szomszédot, megnézni az erre szakosodott internetes csoportokat, hogy van-e hadkiegészítő kommandó a környéken. Két eset lehetséges: ha vannak, akkor bánatában az ember lassan odahaza válik alkoholistává, ha nincsenek, akkor időnként a
szomszéddal issza le magát. Míg van miből és mit. Közben, jobb esetben az asszony vagy valamelyik családtag dolgozik, mert ugye enni is kell valamit…
A lassan két és fél éve tartó állapot miatt nagyon sokan az őrület határára jutottak. A folyamatos szobafogság, az önkéntes börtön és az a tudat, hogy nem tudja, hogy a hatóságok mikor törik rá az ajtót, felemészti az embert. A félelemben töltött idő nagysága miatt pedig sokan elvesztik a józan ítélőképességüket, és nem tudják, hogy mit tegyenek: maradjanak-e vagy meneküljenek? Ha a a férfi marad, de esélye sincs semmilyen védettségre, úgy könnyen megtébolyulhat. A menekülés pedig rizikós és drága. 22-es csapdája. Ukrajna nyugati határszakaszain már az sem titok, hogy naponta több százan próbálkoznak meglépni. A hatóságokkal sok esetben együtt dolgozó embercsempészek öt-tízezer dollárt (kettő-négy millió forint) is elkérnek azért, hogy valakit az EU-ba juttassanak. Sokan mindenüket eladják a sikeres kijutás érdekében. Pár csoportot pedig azért áldoznak be, hogy az állami statisztikának is megfeleljenek.
A Tiszát a halál folyójának hívják Ukrajnában
A háború kitörése óta 35-en lelték halálukat a Tiszában – áll az Ukrán Határőrség közleményében. Ebből tízen csak az elmúlt egy hónapban. A folyó köré – a Szovjetuniótól megörökölt kettő mellé – most húzzák a harmadik szögesdrótot. Igaz, ez már majdnem a Nyugat, hiszen NATO-drótnak hívják. Kicsit szúrósabb, kicsit élesebb, de legalább az ukránoké, ha már a tagság nem lehet az. Több mint negyvenméteres magasleseket építenek az ukrán–román és az ukrán–magyar határ mentén is, melyeket reflektorokkal látnak el annak érdekében, ha valaki Nyugat-Berlinbe, bocsánat, Európába kívánna szökni. Emellett gyakorta drónok is pásztázzák a Tisza töltését, amit az európai szabadságszerető értelmiségiek vásárolnak meg abban a tudatban, hogy azzal Ukrajnát segítik az agresszor elleni harcban. Ők korunk hasznos idiótái.
Kárpátalján olyan pletyka járja, hogy az elmúlt egy hónapban nem véletlenül lelte a halálát ilyen sok ember a Tiszában. Az ukrán politikai Telegram-csatornák pedig egyenesen azt állítják, hogy ezeket a menekülőket ismeretlenek agyonverik, a pénzüket elveszik, majd a folyóba dobják. Ott aztán
igazságügyi orvosszakértő legyen a talpán, aki meg tudja állítani, hogy sziklabaleset vagy gyilkosság okozta-e az illető halálát.
A rejtélyes halálesetekre már Kijev is felkapta a fejét, ezért komoly lejárató kampányt indított azokkal szemben, akik ily módon akarnak elmenekülni az országból. A Soroshoz közeli Ukrajinszka Pravda például kisebb filmet is forgatott a témában, persze hülyének nézve a menekülést választókat. De már volt olyan – az Elnöki Irodához közel álló – propagandista is, aki egyszerűen trágyának nevezte a vízen úszó holttesteket.
Az ilyen emberekre és a Zelenszkij-rendszer fenntartóira, kegyeltjeire persze nem vonatkozik a bujkálás anatómiája. Nekik csak helyeselniük kell mindazt, amit a letelt mandátumú nagyvezér tesz az ukrán siker érdekében. Ők hadkötelesként is szabadon járhatnak a városok utcáin, mehetnek
külföldre nyaralni, posztolhatnak a közösségi oldalakon is. És még tükörbe is tudnak nézni. Erre mondja azt a francia: C’est la vie.
Borítókép: Egy ukrán katona kezelést kap a hadsereg orvosaitól 2024. május 29-én (Fotó: AFP/Diego Herrera Carcedo)
