Mintha béke és nyugalom lenne Kárpátalján: csiripelnek a madarak, zöldellnek a fák, minden olyan, mint 2022 előtt volt. Látszólag. Az utcák üresebbek, nők, gyermekek és idősek sétálnak a nagyobb városok korzóin, illetve azok a férfiak, akiket betegség miatt leírt a sereg, esetleg háromnál több gyermekük van vagy éppen gyámságot vállalnak valaki felett. Meg a tanárok érezhetik magukat szabadabbnak, és azok az egyetemisták, akiknek az első diploma megszerzéséig törvény biztosítja a halasztást.
Viszonylagos biztonság mindez. Ukrajnában ugyanis – ahogy az Ursula von der Leyen legkedvesebb demokráciájára jellemző – semmi sem biztos. A törvények és a rendeletek ideig-óráig tartanak, ha az érdekek azt diktálják, akkor bárki beáldozható. Szinte minden településen van már katonaparcella, ami a rokonok, édesanyák, feleségek zokogásától hangos.
Sírástól hangosak a vidék hadkiegészítő parancsnokságai is, ahova a távoli vagy éppen közeli országból érkezett katasztrófaturista, önkéntes vagy épp a
rendszerrel szimpatizáló politikus aligha lát be. Ahol odabent az utcáról elrabolt férfiak bömbölnek, mint a gyermekek, odakint pedig az asszonyok keresik hozzátartozóikat. Van, aki gyerekkel megy keresni eltűnt férjét, van, aki egyedül elveszett fiát. Választ egyikük sem kap. Az ember errefelé nem számít. Sohasem számított, legalábbis 1944 óta biztosan nem. A férfiakat úgy szedik össze Kárpátalja utcáiról, mint a sintérek az állatokat. Ezzel a metaforával élnek nap mint nap a kárpátaljai emberek. A hadkiegészítőket pedig, melynek ukránul TCK a rövidítése, egyenesen Gestapónak nevezik.
A bujkálás anatómiája
Ha eddig több-kevésbé még ki is mertek menni a férfiak az utcára, úgy május 18-a után már semennyire sem. Ekkor lépett ugyanis életbe Volodimir Zelenszkij mozgósítási törvénye, mely a totális katonai diktatúrának már nem is az előszobája, hanem a nappalija. Kötelező a katonai nyilvántartásba vétel, a katonaorvosi vizsgálat, a katonakönyv megléte, ellenkező esetben jön a majd ezereurós bírság, amit levonnak a bankszámláról, melyet utána le is tilthatnak. Sőt végül elkobozhatják az ingatlant is. A háborús országban most mindenki attól tart, hogy ismét el fog jönni a „zabrálás” időszaka, és ami a hadkiegészítőknek megtetszik, azt el is fogják venni, mint anno azt a kommunisták tették.
De mit is jelent bujkálni? Olyan típusú önvédelmi reflex lép életbe a hadköteles korúaknál, amit a kívülállóknak nagyon nehéz elképzelni. A megszokott élet, hogy a férfi elmegy bevásárolni, templomba, munkába vagy éppen a kocsmába: elképzelhetetlen. Gyomorideggel nyitja ki az ember az ajtót, húzza fel a redőnyt, lopakodva megy ki az udvarra, és létrával a kerten keresztül a barátokhoz. A szomszéd utcába vezető út már komolyabb összeszedettséget és bátorságot igényel.
Ki kell menni az ház elé, fel kell hívni a szomszédot, megnézni az erre szakosodott internetes csoportokat, hogy van-e hadkiegészítő kommandó a környéken. Két eset lehetséges: ha vannak, akkor bánatában az ember lassan odahaza válik alkoholistává, ha nincsenek, akkor időnként a
szomszéddal issza le magát. Míg van miből és mit. Közben, jobb esetben az asszony vagy valamelyik családtag dolgozik, mert ugye enni is kell valamit…
