Orbán Viktor kijelentette: szeretné, hogyha a két ország között a kapcsolatok sokkal jobbak lennének, ezért Magyarország szeretne átfogó együttműködési megállapodást kötni Ukrajnával, olyat, amilyet már a többi szomszédos országgal kötött.
Jelezte: Magyarország, erejéhez mérten szívesen vesz részt az ukrán gazdaság modernizálásában, és ehhez rendezett kereteket szeretne.
Az Ukrajnában élő őshonos magyar kisebbség ügyében a magyar kormányfő azt mondta: esélyt lát arra, hogy előrelépést érnek el.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szintén beszélt a kétoldalú kapcsolatokról is.
Ma Orbán miniszterelnök úrral szomszédos kapcsolataink legalapvetőbb kérdéseit vitattuk meg: a kereskedelemről, a határon átnyúló együttműködésről, az infrastruktúráról és az energetikai kérdésekről, mindarról, ami az emberek életét érinti, különösen Ukrajnában és Magyarországon
– fogalmazott Volodimir Zelenszkij. A magyar miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatón elmondta,
Minden, amiről ma beszéltünk, alapjául szolgál egy államaink közötti jövőbeli kétoldalú dokumentumnak, amely kapcsolatunk minden szegmensét szabályozni fogja, és kölcsönösen előnyös lesz mindkét országnak.
Elmondta, felvetette, hogy nyissanak egy ukrán iskolát Magyarországon az ott élő ukrán gyerekek számára, és Orbán Viktor támogatásáról biztosította a kezdeményezés ügyében.

A Magyarországon élő ukránokkal kapcsolatban Orbán Viktor bejelentette: örömmel fogadta Volodimir Zelenszkij kezdeményézését, hogy legyen ukrán iskola Magyarországon.
Közölte: ennek a finanszírozását a magyar állam vállalja, és annyi iskolát fognak majd működtetni, amennyire szükség van.
–Ha egyet, akkor egyet, ha tízet, akkor tízet – tette hozzá.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!