Törökország nagyon fontos partner Magyarország számára – mondta el a Magyar Nemzetnek Tárik Meszár, a Migrációkutató Intézet vezető kutatója annak apropóján, hogy ma Ankarában tárgyal Orbán Viktor miniszterelnök.
A szakértő szerint számos területen van együttműködés a két ország között. Az energiabiztonság szempontjából például elég csak a Török Áramlatot, vagy Törökországnak a közép-ázsiai államokkal ápolt jó viszonyát megemlíteni.
Nagyon fontos Magyarország számára, hogy diverzifikálja az energiaforrásokat, és ebben Törökország nagyon jó partner
– fogalmazott Tárik Meszár.
Az együttműködés biztonsági vetületét az jelenti, hogy mindkét ország tagja a NATO-nak, ha pedig a gazdasági kapcsolatokra tekintünk, azt láthatjuk, hogy évről évre növekszik az árucsere volumene különösen az autóipar és az elektronikai eszközök, de a mezőgazdasági termékek terén is – hívta fel a figyelmet a szakértő. A török cégek egyre aktívabbak Magyarországon, és a magyar vállalatok is jelen vannak Törökországban – tette hozzá.
Magyarország sok területen támogatja Törökországot, többek között az európai integrációban is.
Ennek több oka van, az egyik az, hogy a Törökországban nagyon sok bevándorló és menekült él. Csak szíriai bevándorlókból van több mint hárommillió, és Magyarországnak nagyon fontos, hogy ezek az emberek ne induljanak útnak, és ne érjék el Magyarországot és Európát
– emelte ki Tárik Meszár.
Emellett van egy nagyon erős kulturális együttműködés is, idén például magyar–török kulturális évadra került sor
– mondta a szakértő, hozzátéve, hogy a történelem és a közös hagyományok összekötik a két felet.
Ez nem véletlen, hiszen nagyon komoly történelmi kapcsolatok vannak, a két ország abszolút érdeklődik egymás iránt. Nem csak gazdasági téren, meg kereskedelmi téren, hanem mert vannak közös hagyományok, a történelem összeköti a két felet.
Igaz, a törökök egy picit másképp tekintenek a magyarokra, mint mi rájuk, mert Magyarországon ugye van egy elég negatív felhangja a török hódoltság időszakának. Érdekes, ha török emberekkel beszélünk, akkor ők nagyon pozitívan nyilatkoznak erről, ami nyilván nagy különbség
– emelte ki Tárik Meszár.