Egy queer farsangi utcai rendezvényt kellett lemondani Münchenben, miután a szervezők a biztonsági kockázatokat mérlegelve úgy döntöttek, hogy a résztvevők védelme érdekében nem rendezik meg az eseményt, írta az eXXpress.

A döntés egyik oka az volt, hogy attól tartottak, hogy a belváros szűk utcáin ellenőrizetlen tömegek alakulhatnak ki – ez a forgatókönyv pedig kaput jelenthet esetleges terrortámadásokhoz, különösen a szélsőséges iszlamisták számára. A szervezők azt hangsúlyozták, hogy a már bejelentett további biztonsági intézkedések jelentős logisztikai és pénzügyi kihívásokat jelentettek volna.
Úgy érveltek, a jelenlegi biztonsági helyzetben túl kockázatos lenne a rendezvényt az eredeti tervek szerint megtartani.
Hogyan ellenőrizzük, hogy például egy homofób nem támad-e késsel az emberekre?
„Szörnyű, hogy az Iszlám Államnak sikerült tönkretennie a müncheni partikultúránkat. Ezt nem tudjuk hosszú távon eltűrni” – mondta egy szervező.

A müncheni, aschaffenburgi és magdeburgi merényletek után Nancy Faeser szociáldemokrata belügyminiszter értékelte a biztonsági helyzetet a karneváli szezon előtt. Faeser szerint jelenleg nincsenek konkrét fenyegetésre utaló jelek, de továbbra is indokolt a fokozott éberség. Faeser hangsúlyozta, hogy a társadalom nem engedheti meg, hogy a félelem vagy az erőszak megfélemlítse.
Faeser szerint „a karnevál az összetartozás ideje, amelyet nem hagyjuk, hogy elvegyenek tőlünk.” A karneválokat azonban egyre több helyen lemondják.