A hippitábor immár nem paradicsom, hanem maga a pokol

Bár többen figyelmeztették a résztvevőket, hogy ne utazzanak el az utópikus hippi táborba a koronavírus miatt, az emberek mégis úgy gondolták, hogy nem veszik figyelembe ezt. Végül azonban ők jártak pórul, a pár napos tábor immáron több hetesre nyúlt, nem tudják elhagyni az országot, nincs elég felszerelésük, és arra is rájöttek, hogy a közösség sokkal inkább tud ártalmas lenni, mint megvilágosító.

Forrás: V4NA HÍRÜGYNÖKSÉG2020. 05. 01. 17:04
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Tribal Gathering Festivalt úgy jellemzik, mint egy földi paradicsomot, az idejáró emberek arról tudnak felvilágosítást nyerni a bennszülöttektől, hogy hogyan lehet egyensúlyba hozni a társadalmat és szimbiózisban élni a földdel. Most azonban ezeken kívül mást is megtanulhattak a résztvevők, ez pedig az egymáshoz és a szokatlan helyzethez való alkalmazkodást. A koronavírus járvány miatt ugyanis nem tudtak hazautazni az emberek a panamai táborból, mert az országot lezárták.

Így, bár eredetileg a tábor március 15-én véget ért volna, a résztvevők egy része még mindig ott van, mert május végéig nem is indulnak repülők az országból. Az emberek pedig már nem úgy jellemzik a tábort, mint egy földi paradicsomot, hanem mint magát a poklot – meg kell küzdeniük ugyanis többek között az ételért, a saját területükért, de még a rossz idővel szemben is. A szerencsésebbek legalább a tábort el tudták hagyni, számos brit például azonban továbbra is Panamában van a lezárások miatt.

A táborról egy rövid dokumentumfilm is készült, amin az egyik szervező egyenesen arról kiabál a résztvevőknek, hogy ne próbálják meg ellopni az ételét, mert nagyon mérges lesz. Egyben arra is erősen figyelmeztette őket, hogy az ő területén vannak. A táborba kilátogattak a hatóságok is, akik mindenki útlevelét ellenőrizték, az egyik táborozó szerint pedig be is akarták záratni a fesztivált.

A táborozóknak most olyan problémákkal kell szembesülniük, mint például az élelmiszer, a takarítószerek, valamint a dohányáru hiánya. Sőt, van, akinek még kézi munkát is kell végezni jobb híján azért, hogy valamit tudjon enni. A táborozók egyébként nem mondhatják, hogy senki nem figyelmeztette őket, a panamai kormány ugyanis szólt nekik február végén, hogy ne utazzanak be az országba külföldről, mert nem tudni, hogyan juthatnak majd haza.

A District Herald szerint a kialakult helyzet a szörnyűsége mellett vicces is, a hippiknek ugyanis most pontosan abban az utópiában kell élniük, ami eddig csak a képzeletükben szerepelt. Most viszont valószínűleg rájönnek, hogy ez a világ mégsem olyan csodálatos, mint ahogy elképzelték.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.