Az amerikai alelnök 24 órán belül Ankarába utazik

Forrás: MTI2019. 10. 15. 21:03
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Washingtonban kedden kiszivárgott, hogy „24 órán belül” Törökországba utazik Mike Pence amerikai alelnök, abban a reményben, hogy sikerül tűzszünetet kieszközölnie a török és kurd erők között Északkelet-Szíriában.

„Első számú célunk az, hogy latba vessük diplomáciánkat, és megpróbáljunk tűzszünetet elérni, hogy ellenőrzés alá vonhassuk a helyzetet a török offenzíva után” – mondta egy, a neve elhallgatását kérő magas beosztású forrás újságíróknak.

Ugyancsak kedden felhívta telefonon az iraki államfőt Mike Pompeo amerikai külügyminiszter, és megvitatta vele a szíriai török katonai offenzíva nyomán kialakult helyzetet. Azt mondta neki, hogy az Egyesült Államok óhaja az, hogy a behatolásnak azonnal vessenek véget – közölte a külügyminisztérium.

A beszélgetésben szó volt az iraki erőszakhullámról is. Pompeo hangsúlyozta, hogy felelősségre kell vonni azokat, akik megsértik az emberi jogokat, erőszakhoz folyamodnak, és megfélemlítik a sajtót.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.