– Az örmény lakosság nem fogadta el a karabahi megegyezést, és a bejelentés éjszakáján megrohamozták a kormány épületét, valamint Nikol Pasinyan miniszterelnök rezidenciáját. Mi történik azóta Örményországban, milyen a közhangulat?
– Az első sokk után már az elfogadás fázisában tartunk, és elindult egy olyan gondolkodás, hogy mit lehet csinálni ezután, hogyan lehet minimalizálni a veszteségeket. Ugyanakkor egyik oldalról a kormány nem teljesen tudja még, hogy mit kellene tennie, miközben a korábbi politikai erők a visszatérésüket készítik elő. Valójában pedig pont az előző vezetés miatt került az egész tárgyalási folyamat zsákutcába. Pontosabban az történt, hogy a korábban leegyeztetett feltételek szerint már bele lehetett volna menni a megegyezésbe, azonban Nikol Pasinyan hallgatott az ellenzéki propagandára, hogy bármilyen földterület feladása árulásnak minősül, míg végül még rosszabb helyzetbe nem sodorta magát.
Armen Grigorjan
– Azerbajdzsán éppen Pasinyant okolta a helyzetért. A Magyar Nemzetnek néhány hete nyilatkozó azerbajdzsáni nagykövet szerint a 2018-ban hatalomra került örmény miniszterelnök kompromisszummentes politikája vezetett ahhoz, hogy az egész békefolyamat megrekedt, és Bakunak nem maradt más lehetősége, csak a katonai konfrontáció. Tényleg ennyire kompromisszummentes volt Pasinyan, és ha igen, mit akart mindezzel elérni, mi volt a célja?
– A hatalomra kerülése után még próbálkozott azzal, hogy kompromisszumos megoldást keresett, azonban szinte azonnal elindult a politikai ellenfeleinek támadássorozata, mely szerint Pasinyan arra készül, hogy feladja az örmény földeket, hogy ő áruló, a Nyugat ügynöke, stb. És egy idő után benne is megváltozott valami, és felvette ezt a populista pozíciót, miszerint igen, Karabahot meg tudjuk tartani, nem feltétlenül kell, hogy visszaadjuk Azerbajdzsán területeit. Az ő politikai és vezetői tapasztalata nem volt elég, de számomra kérdés, hogy az őt körülvevő munkatársak, például a külügyminiszter miért nem figyelmeztették, hogy ez nem jó, ebből baj lehet.
– 2018 előtt már valóban majdnem eljutottak a megegyezéshez a felek, létezett egy működőképesnek tűnő terv, amelyet mindkét ország elfogadott volna. Baku szerint, ha Örményországban két éve nincs hatalomváltás, elkerülhető lett volna a vérontás.
– Ez az úgynevezett Lavrov-terv. Az előző hatalom rá volt kényszerítve, hogy nemzetközi szinten folytassa a tárgyalásokat a területek feladásáról és Karabah további státusáról, azonban valójában az országon belül soha nem beszéltek róla nyíltan, soha nem volt róla párbeszéd, hogy milyen kifutása lehet, mi lesz Karabahhal a rendezés után. A vezetés húzta az időt, és mindig úgy állította be, hogy menthető a helyzet, hogy még semmi nincs veszve. Végül ott tartunk, hogy Pasinyan lett árulónak bélyegezve. Persze ő is hibás, például a háború elején valószínűleg sokkal kisebb engedményekkel is kijöhettünk volna, de őt belekényszerítették ebbe a helyzetbe, csapdát állítottak neki, ő pedig nem volt rá felkészülve.
Ilham Aliyev azerbajdzsáni elnök és felesége, Mehriban Aliyeva diadala Hegyi-Karabahban
Fotó: Vugar Amrullayev / MTI/AP/Azerbajdzsáni elnöki sajtóiroda
– Tehát valódi politikai akarat a karabahi konfliktus rendezéséről az örmény politikai elit körében soha nem volt?
– 1998-ban még volt rá kísérlet Örményország akkori elnöke, Levon Ter-Petroszján részéről, aki a Karabah körüli azeri területek átadásáért cserébe békeszerződést és Hegyi-Karabah speciális státusát ajánlotta fel. Árulónak bélyegezték, és végül lemondásra kényszerítették. A rá következő húsz évben a megszerzett területek megtartása vált az örmény külpolitika fő elemévé, és ezek után senki sem akart bevonulni úgy a történelembe, mint az a politikus, aki feladta az örmény földeket. Jerevánban nem gondolták, hogy Azerbajdzsán ilyen szervezett támadást hajt végre. Azt hihették, hogy legfeljebb az történik majd, mint 2016-ban – néhány napos harcok, amelyeknek egy nemzetközi fellépés vet véget, és újra lehet húzni az időt a karabahi rendezés kérdésében.
– Örményországnak Oroszország volt a legfontosabb partnere, és egyben katonai szövetségese. Mégsem segített, nem avatkozott be – nem úgy, mint Törökország, amely nyíltan Azerbajdzsánt támogatta. Mit gondolnak most Oroszországról Jerevánban?
– Ez bizonyos politikai nézetektől függ, de nagy elmozdulás nem történt ebben. Egyesek azt mondják, hogy igen, ez volt az egyetlen megoldás, Moszkva nem hibázott. Míg mások árulásnak érzik az orosz pozíciókat, főleg úgy, hogy több alkalommal közvetlenül örmény területeken is folytak harcok – Baku török támogatás mellett tesztelte a helyzetet, és megbizonyosodtak afelől, hogy Oroszország nem fog beavatkozni.
– Mi volt itt Moszkva logikája? Nem akarták felrúgni az azeri és a török kapcsolataikat, vagy Jerevánt akarták büntetni a 2018 óta folytatott nyugatbarát politikáért?
– Az orosz propaganda a konfliktus ideje alatt nem kímélte Pasinyant: azt hangoztatták, hogy Soros embere és Brüsszel felé hajlik, és ezért őt bizony meg kell büntetni. Valójában azonban a tényleges lépései – például örmény katonai kontingens Szíriába küldése, ami lényegében legitimizálta Moszkva beavatkozását – egyáltalán nem ezt mutatták. Itt azt kell látni, hogy más posztszovjet térségben lévő konfliktusokkal szemben, ahol egy országon belül robbant ki a válság, itt két ország is résztvevője volt, ráadásul mindkettő Moszkva érdekszférájába tartozott, és egyértelmű állást Oroszország nem foglalt volna az ügyben, főleg katonai erő alkalmazás által nem. Az örmény politikai elit ebben nagyot tévedett, azt hitték, hogy a stratégiai szövetségesünk bármilyen helyzetben a segítségünkre siet. Ez a kompromisszummentes örmény álláspont pont ebből a tévképzetből fakadt, pedig az úgynevezett Lavrov-tervet – a Karabah körüli azeri területek feladását éppen Moszkva támogatta.
– A hírekben látom az égő örmény házak képeit: a megegyezés után az örmény lakosság elhagyja az Azerbajdzsán kontrollja alá kerülő területeket, és inkább felgyújtja a saját otthonait. A karabahi menekültek hulláma folyamatosan érkezik Örményország felé, az utakon sorok, dugók alakultak ki. Az ő szemükben ez a történet vége, nem bíznak Bakuban? Mit fog csinálni Örményország ezekkel a menekültekkel?
– Alapvetően az a törekvés, hogy ezek az emberek maradjanak Karabahban, főleg azokon a területeken, amelyek biztonságát az orosz békefenntartók garantálják. Azonban sokakat nem sikerül ott tartani, és inkább Örményországba menekülnek. Leginkább ez a Karabah melletti azeri területeken érvényesül, amely Azerbajdzsán fennhatósága alá kerül, aki tud, menekül onnan. Az örmények aligha fogják elhinni azt, hogy ezeken a területeken békében élhetnek azeri kontroll alatt. Bizalom egyáltalán nincs Baku irányába.
– Mi lesz ezekkel az emberekkel, akik elvesztették az otthonaikat? Jerevánnak van valamiféle programja, támogatási rendszere?
– Azok, akik a háború miatt hagyták el a területeket – leginkább nők és gyerekek – kapnak támogatást, főleg önkéntesek segítenek nekik nagyon sokat. Most ideiglenes szállásokon vannak elhelyezve. A munkahelyekkel vannak leginkább bajban Örményországban, nagyon nehéz a helyzet. El tudom képzelni, hogy ezek után újabb kivándorlás indul meg Oroszország felé munkakeresés reményében. Konkrét segítség a kormány részéről jelenleg még nincs.
– Hogyan látja a kormány jövőjét, mi várható most Örményországban? Mindenki Pasinyan fejét követeli, egyáltalán van még támogatottsága a lakosság vagy a politikai partnerei körében?
– A lakosságban talán még van támogatottsága, de a politikai elitek körében már aligha. Még ha sikerül is hatalomban maradnia, az ellene fellépő ellenzéki pártok tovább tudják majd destabilizálni a helyzetet, nem húzza ki a ciklusa végéig. Ha lemond, akkor a pártja kinevezhet valakit, és elképzelhető, hogy kibírják még azt a maradék másfél évet a következő választásokig, és addig hátha újra konszolidálódnak a demokratikus erők. A helyzet azonban nagyon instabil, és az elégedetlenséget és a nacionalista érzelmeket kihasználva a régi politikai erők megkísérelhetik a visszatérést. Fontos kérdés, hogy Pasinyan mennyire van tisztában a helyzet komolyságával és saját felelősségével. Nemcsak a háborús vereségért, de a demokrácia csíráinak a megmaradásáért, mert Örményországban jelenleg ez is a tét.
Nikol Pasinján örmény miniszterelnök. A fejét követelik
Fotó: Tigran Mehrabyan / MTI/AP/PAN Photo
