Az Index.hu megkeresésére a Külgazdasági és Külügyminisztérium közölte, hogy

„Zelenszkij az őrület határán van”
Az orosz elnök szóvivője kemény üzenetet küldött az ukrán elnöknek.
Az Index.hu megkeresésére a Külgazdasági és Külügyminisztérium közölte, hogy
Magyarország is elfogadta azt a közös uniós állásfoglalást, amelyben az Európai Tanács kemény szavakkal illeti Oroszországot Alekszej Navalnij letartóztatása miatt.
A tárca válaszában azt írta, a kormány álláspontját az Európai Tanács által közzétett nyilatkozat tükrözi. Ugyan az Index.hu a döntést „fordulatként” jellemzi, az igazsághoz hozzátartozik, hogy Magyarország sosem gördített akadályt az Oroszországot elítélő uniós határozatok elé, a Krím-félsziget annektálása miatt kiszabott szankciókat is rendre megszavazza.
Az MTI tájékoztatása szerint Josep Borrell az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője hétfői közleményében felhívta a figyelmet hogy az orosz igazságszolgáltatás átpolitizálása véleménye szerint elfogadhatatlan, és Navalnij jogainak tiszteletben tartására szólította fel az orosz hatóságokat. Felszólított továbbá, azon újságírók és állampolgárok haladéktalan szabadon engedésére, akiket azért tartanak fogva, mert a politikus letartóztatásáról tudósítottak, vagy mert támogatták őt.
– Őrizetbevételük megerősíti azt a negatív folyamatot, amely folyamatosan szűkíti a független újságírás, az ellenzékiség, és a civil társadalom életterét az országban
– írta Borrell. A főképviselő emlékeztetett, hogy az Európai Unió a lehető leghatározottabban elítélte a Navalnij elleni novicsok katonai idegméreggel történő merényletet és hat személyre szankciókat vezetett be. Nyomatékosította, hogy az ügyet teljes átláthatósággal és a Vegyifegyver-tilalmi Szervezettel együttműködve, a lehető leghamarább ki kell vizsgálni.
Az Európai Bizottság elnöke ugyancsak elítélte Alekszej Navalnij letartóztatását, és az orosz ellenzéki politikus azonnali szabadon engedésére és biztonságának szavatolására szólította fel az orosz hatóságokat. Ursula von der Leyen hangsúlyozta: a politikai ellenzék fogva tartása nem egyeztethető össze Oroszország nemzetközi kötelezettségvállalásaival. Hozzátette, hogy továbbra is számítanak a Navalnij ellen elkövetett merénylet független szervek általi és alapos kivizsgálására.
Az uniós testületeken kívül többen nemzeti szinten is aggodalmukat fejezték ki a történtek miatt. Többek között az Egyesült Államok, Kanada, Németország, Franciaország, Lengyelország is hivatalosan tiltakozott.
Ahogyan azt megírtuk, Alekszej Navalnij nagy show keretében vasárnap tért haza Oroszországba. Leszállását követően nem sokkal a hatóságok őrizetbe vették. A bíróság ma úgy határozott, hogy legalább február 15-ig előzetes letartóztatásban marad.
Az orosz elnök szóvivője kemény üzenetet küldött az ukrán elnöknek.
Összesen csaknem félszáz halottja és sérültje van a katasztrófának.
Robert Markel földi maradványait körülbelül száz méterre találták meg jerome-i otthonától.
Putyin tárgyalásra hívta az ukránokat.
M44-es matrica – itt van minden, amit tudni érdemes
Gera Zoltán a kiesés okairól beszélt, edzőként sorra kapja a pofonokat
Fekete Dávid friss videóban mutatta meg súlyos betegen született kisfiát
Bayer Zsolt: Vadászjelenetek Alsó-Alvilágból
Szegedi Erika: ennek a három csillagjegynek a szülötteire most a szerelem vár
Óriási balhé a Fradinál: az edző a kispadra lökte az üvöltöző játékosát + videó
Szoboszlai és Szalah mit csinált a Liverpool edzésén?! Ezt a klub sem titkolja el! + videó
Óriási balhé a Fradinál: az edző a kispadra lökte az üvöltöző játékosát – videó
A testvérem mondta meg, hogy kirúgtak az olimpiai csapatból
Ezért válik el Gyurcsány Ferenc és Dobrev Klára
Itt a fordulat: Putyin ajánlatot tett Ukrajnának és a Nyugatnak
A Fradi edzője elvesztette az öltőzöt, aminek súlyosak a következményei
Az orosz elnök szóvivője kemény üzenetet küldött az ukrán elnöknek.
Összesen csaknem félszáz halottja és sérültje van a katasztrófának.
Robert Markel földi maradványait körülbelül száz méterre találták meg jerome-i otthonától.
Putyin tárgyalásra hívta az ukránokat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.