Bevándorlás: levonta a tanulságokat a CDU

A párt mindent megtesz azért, hogy ne ismétlődjék meg a négy évvel ezelőtti rendkívüli helyzet, így a migráció ügye ne ossza meg többé a társadalmat.

Magyar Nemzet
2019. 02. 12. 16:21
null
Menedékkérők érkeznek. A pártvezetés nem akarja megismételni a 2015-ben történteket Fotó: Havran Zoltán
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Levonta a tanulságokat a 2015-ös menekülthullámból a német Kereszténydemokrata Unió (CDU), és mindent megtesz azért, hogy ne ismétlődjék meg a négy évvel ezelőtti rendkívüli helyzet, így a migráció ügye ne ossza meg többé a társadalmat – hangsúlyozta Annegret Kramp-Karrenbauer pártelnök tegnap Berlinben, ahol a menekültügyi politika tapasztalatairól tanácskozott a CDU.

A kétnapos találkozó záróbeszédében kiemelte, ki kell dolgozni egy úgynevezett migrációs monitoring rendszert, amely idejében figyelmeztet a menekülthullámokkal fenyegető helyzetekre. A társadalmi „megbékélésen” is dolgozni kell, a CDU-nak Németország legnagyobb pártjaként az a feladata, hogy betemesse a migráció körüli viták miatt keletkezett árkokat. A menekültügy gyakorlatában is egyensúlyt kell teremteni, a humanitás és a szigorúság elvét egyformán érvényesíteni kell – fejtette ki a CDU elnöke.

A műhelytanácskozások négy munkacsoportban, tudósok, intézmények szak­értői és CDU-s szakpolitikusok részvételével zajlottak, és céljuk az volt, hogy ajánlásokat fogalmazzanak meg a párt számára. Daniel Thym, a konstanzi egyetem EU-s és nemzetközi jogi tanszékének vezetője kiemelte, meg kell találni a középutat a menekültek befogadását minden más szempontot felülíró erkölcsi kötelességnek tartó felfogás és a totális bezárkózást sürgetők álláspontja között.

Menedékkérők érkeznek. A pártvezetés nem akarja megismételni a 2015-ben történteket
Fotó: Havran Zoltán

A kulturális tényezők szerepét hangsúlyozta Christian Hillgruber, a bonni egyetem közjogi tanszékének a vezetője. Kiemelte, a németországi török közösségben a kulturális távolság révén évtizedes németországi tartózkodás után is alacsony fokú a német nyelv, kultúra és értékrend ismerete és elfogadása.

Németországba 2015 és 2017 között 4,5 millió ember érkezett, 2,5 millióan az EU-s államokból, 1,5 millióan az unión kívülről menedékkérőként, 500 ezren pedig az EU-n kívülről, munkavállalási vagy diákvízummal. A testvérpárt bajor Keresztényszociális Unió (CSU) részéről Joachim Herrmann bajor tartományi belügyminiszter kiemelte, jelentős előrelépés történt, hiszen tavaly 185 ezren nyújtottak be menedékjogi kérelmet, miközben a felső határ 220 ezer.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.