A halottak száma csökkent az egy nappal ezelőtti 766-hoz képest. Az utóbbi egy héten az elhunytak száma most először maradt hétszáz alatt. Angelo Borrelli, a polgári védelmi hatóság vezetője hangsúlyozta, hogy március 26-án az egy nap alatt elhunytak száma megközelítette az ezret.
Csökkent a járványban 24 óra alatt elhunytak száma Olaszországban
Olaszországban túllépte a 15 ezret az új típusú koronavírus-fertőzés halálos áldozatainak száma, egy nap alatt 681-en vesztették életüket, a legkevesebben az elmúlt egy hét során – közölte szombat esti tájékoztatóján az olasz polgári védelmi hatóság. Február 20. óta most először csökkent az intenzív osztályokon kezeltek száma.
A diagnosztizált fertőzöttek száma viszont 2886-tal emelkedett a szombati 2339-hez képest. Az azonosított fertőzöttek száma jelenleg 88 ezer felett van: 63 százalékuk nem szorul kórházi kezelésre. Négyezernél valamivel kevesebben vannak intenzív osztályon. Franco Locatelli, a Közegészségügyi Hivatal (Iss) elnöke kiemelte, hogy a járvány olaszországi terjedése kezdetétől ez volt az első alkalom, hogy az intenzíven kezeltek száma csökkent, 74 beteggel. A gyógyultak száma elérte a 20 996-ot.
A gyógyultakat és a halottakat is számolva a diagnosztizált fertőzöttek száma meghaladta a 124 ezret. Több mint 650 ezer vírustesztet végeztek.
Locatelli hozzátette, hogy a számok továbbra sem engedélyezik az óvintézkedések enyhítését. „Nem úsztunk meg még semmit, a mostani adatok az eddigi kijárási korlátozás eredményei, és továbbra is felelősségteljes magatartást kell követnünk” – hangoztatta az egészségügyi szakértő. Megjegyezte, az óvintézkedéseket megsértők a halottak emlékét sértik meg.
A tájékoztatón elhangzott, hogy nyolcvanra emelkedett a járványban elhunyt olasz orvosok száma, tízezer felett van a megbetegedett egészségügyi dolgozóké. Az új koronavírus-fertőzésben életét veszítette a kormányfő Giuseppe Conte egyik személyi testőre is, 52 évesen.
Több mint másfél hónap bezártság után a rendkívüli jó időben egyre több embert látni az olasz utcákon. A belügyminisztérium adatai szerint az országos kijárási korlátozás március 11-i bevezetése óta 4,6 millió ellenőrzést végeztek, és több mint 173 ezer személy ellen indult feljelentés, mivel indokolatlanul tartózkodott az utcán. Az utóbbi két napban 15 ezren sértették meg a kijárási korlátozást. A gócpont Milánóban 38 százalékra emelkedett az otthonukat elhagyók száma. Nápoly sikátorai megteltek utcai árusokkal és vevőkkel. Emilia Romagna tartomány kormányzója rendelettel tiltotta be a szabadban sétálást és a kocogást a tavaszi szünet napjaiban.
Az egészségügyi hatóságok továbbra is hangsúlyozzák, hogy az óvintézkedések április 13-ig tartó meghosszabbítása után sem várható ezek teljes feloldása. A korlátozások fokozatos enyhítéséről majd a számok függvényében döntenek. A Corriere della Sera című napilap értesülései szerint azonban a termelési ágazat jelentős nyomást gyakorol a római kormányra a minél gyorsabb újraindítás érdekében, attól tartva, hogy az olasz gazdaság „pótolhatatlan veszteséget” szenved az európai és nemzetközi versenytársakkal szemben.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezRejtélyes kór döntött le a lábáról háromszáz stewardesst
Legalább nyolcvanhat járatot töröltek a trükkös munkavállalók miatt.
Kína és Szerbia közös jövő építéséről állapodott meg + videók
Megtartotta közös sajtótájékoztatóját Alekszandar Vucsics szerb és Hszi Csin-ping kínai elnök.
Erősödik a migrációs nyomás a dél-olaszországi partoknál
Negyvennyolc óra leforgása alatt tizenhét migránshajó kötött ki Lampedusán, közel hétszáz illegális bevándorlót szállítottak a sziget befogadóközpontjába.
Védett személyek esetén ellenség-barát felismerőrendszert működtetnek a titkosszolgálatok
A politikai mellett hosszú biztonsági egyeztetések előzik meg egy kiemelten védett vezető külföldi útját.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Szinte az egész országban eshet, mutatjuk, hogy hol nem
Az utolsó órában vagyunk: a franciák már Ukrajnában vannak
Hódi Pamela rózsaszín lufival jelentette be a szenzációs hírt: jön a harmadik
Váratlan fordulat: megszólalt a Nemzeti Színház Udvaros Dorottya szerződéséről
Kiürítették a vásárlókkal teli Tescót, nagy baj történt a péntáraknál
Ez várhat Szoboszlaira a Liverpoolban
Alufóliasisakos Magyar Péter: a röhögéstől fetreng az internet
Mol Magyar Kupa: megvan, mikor kezdődik a Paks–FTC döntő
Egyetlen embernek sikerült hatalmas kárt okoznia a MÁV-nak
Elkapták Magyarország egyik legkeresettebb bűnözőjét + fotó
Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)
Fővárosi számlagyárügy: itt van minden, amit a Lánchíd túlárazásáról tudni érdemes
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezRejtélyes kór döntött le a lábáról háromszáz stewardesst
Legalább nyolcvanhat járatot töröltek a trükkös munkavállalók miatt.
Kína és Szerbia közös jövő építéséről állapodott meg + videók
Megtartotta közös sajtótájékoztatóját Alekszandar Vucsics szerb és Hszi Csin-ping kínai elnök.
Erősödik a migrációs nyomás a dél-olaszországi partoknál
Negyvennyolc óra leforgása alatt tizenhét migránshajó kötött ki Lampedusán, közel hétszáz illegális bevándorlót szállítottak a sziget befogadóközpontjába.
Védett személyek esetén ellenség-barát felismerőrendszert működtetnek a titkosszolgálatok
A politikai mellett hosszú biztonsági egyeztetések előzik meg egy kiemelten védett vezető külföldi útját.