Éktelen rikácsolásba kezdtek a svéd Zöldek, a Fidesz a fő felelős

Aki abortuszellenes, az csak rasszista lehet.

2019. 10. 07. 16:02
null
Forrás: Facebook
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Svédországban úgy látszik, mindig jelentkezik a baloldali képviselőnő, hogy a magyar kormányra támadjon. Annika Strandhäll szerint Orbán családvédelmi akcióterve rasszista, Heléne Fritzon pedig elképedt azon, hogy „a magzat életét a fogantatástól kezdve védelem illeti meg”, s az állam nem támogatja a gender tanulmányokat, ellenben „pénzt ad a nőknek, hogy több gyereket szüljenek”.

Valószínű úgy érezték az északi országban, hogy rég foglalkoztak Magyarországgal, így ezúttal a gambiai édesapától és svéd édesanyától származó Alice Bah Kuhnke írt véleménycikket a baloldali Aftonbladet nevű lapba. Ebben azt a horvát a Dubravka Šuicát kritizálja, aki a demokrácia és demográfia területéért felelős biztosjelölt az Ursula von der Leyen vezette Európai Bizottságban.

A zöld EP-képviselőnőnek már a demográfia szó sem nagyon tetszik, mert azt szerinte a „jobboldali populisták„ használják, kettős értelemben, egyrészt az államaikban növelni szeretnék a születésszámot (ez valóban megbocsáthatatlan bűn!), másrészt migrációellenes jelentéstartalmat is tulajdonít a kifejezésnek. Példaként a Fideszt említi, a magyar kormánypárt szerinte azt szorgalmazza, hogy meg kell szüntetni az abortuszt, hogy szüljenek minél többet az európai nők, így védve ki a muszlim bevándorlók áradatát – szörnyülködik Alice Bah Kuhnke. Ezáltal pedig – a zöldpárti politikus érvelése szerint – az abortuszellenesek egyben rasszisták is bevándorlás-ellenességük miatt, hívószavuk pedig a demográfia. A kissé zavaros írás végén ellenállást ígér ezekkel a nem kellően haladó, csúnya populistákkal szemben.

A szemmel láthatóan teljesen megzavarodott svédországi zöld képviselőnek végül Novák Katalin, az Emmi család- és ifjúságügyért felelős államtitkára sietett a segítségére. „Nincs abortusz-vita. Mi a családbarát politikát támogatjuk. Az erős családok teszik Európát is erősebbé. Amúgy el tudja valaki mondani, hogy miért baj az, ha támogatjuk a gyermekvállalást, kiváltképp úgy, hogy a magyarok több gyermeket szeretnének vállalni a mostaninál?” – tette fel a kérdést Novák Katalin a Twitteren.

Csak egy adalék Alice Bah Kuhnke munkásságához: Ő volt az, aki a kultúráért és demokráciáért felelős miniszterként amellett szállt síkra, hogy üdvözölni kellene az Iszlám Államért harcoló terroristák hazatérését és integrálni kell őket a társadalomba.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.