A nagykövetnek kellett helyretennie a legújabb svéd szocialista üstököst

Tévedni emberi dolog. Hazudni azonban bűn.

2019. 08. 26. 14:10
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A feledhetetlen Annika Strandhäll ámokfutása után egy svéd baloldali politikus, bizonyos Heléne Fritzon szociáldemokrata EP-képviselő bírálta Magyarországot. Fritzon eredendően a nők által – gyakran a munkahelyükön – elszenvedett zaklatás problémájáról írt publicisztikát az Aftonbaled című lapba, amelyben kiemelten bírálta hazánkat, amiért szerinte csökkent a nők aránya a parlamentben, és nincs nő a kormányban. Kritizálta az Alaptörvényt is, amiért szerepel benne, hogy „a magzat életét a fogantatástól kezdve védelem illeti meg”. Kitért arra is, hogy az állam nem támogatja a gendertanulmányokat, ellenben „pénzt ad a nőknek, hogy több gyereket szüljenek”.

Magyarország stockholmi nagykövete, Müller Adrien reagált ugyanott a vádakra, visszautasítva a valótlan állításokat kiemelve, hogy a magyar kormánynak Varga Judit igazságügyi miniszter és Bártfai-Mager Andrea tárca nélküli miniszter is tagja, nem is beszélve az államtitkárokról. Az sem igaz – folytatta Müller –, hogy a Fidesz hatalomra kerülése után harmadával csökkent volna a női képviselők aránya, épp ellenkezőleg, 2010 óta folyamatosan emelkedik. Emlékeztetett arra is, hogy huszonegy EP-képviselőnk közül is nyolc nő. „Magyarországon a nők ugyanolyan szabadon választhatnak politikai karriert, mint Svédországban” – tette hozzá. A magyar családtámogatással kapcsolatos megjegyzésekre Müller azt írta, Fritzon láthatóan nem érti az akcióterv lényegét, jobb lett volna, ha ebben a témában meg sem szólal.

Varga Judit is reagált, csütörtökön a Twitteren azt írta: női miniszterként nem tudja osztani Fritzon aggodalmát, hogy nincsenek nők a kormányban.

Összefoglalva ismét egy teljesen alaptalan, képtelen váddal illették Magyarországot a nemzetközi baloldalról, külön, aljas módon megtámadva a családtámogatási intézkedéseket.

Tévedni persze emberi dolog. Hazudni azonban bűn.

Döntse el mindenki maga, a fenti két lehetőség közül melyik illik jobban a svéd baloldali képviselőnőre.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.