Elismerte a volt demokrata alelnök fia, hogy apja nélkül nem lett volna cégvezető

Forrás: MTI2019. 10. 15. 19:09
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hunter Biden – a volt demokrata párti amerikai alelnök, Joseph R. Biden fia – elismerte egy interjúban, hogy valószínűleg nem nevezték volna ki őt egy külföldi cég élére, ha nem Biden a neve (azaz nem alelnök az apja) – adta hírül kedden a The New York Times című amerikai lap.

Hunter Biden ugyanakkor visszautasította – az ABC Newsnak adott interjúban – Donald Trump republikánus párti amerikai elnök sugalmazásait, miszerint ő maga és apja törvénytelenségekbe keveredett volna. Szavai szerint „felületesen ítélnek felette egy mocsárszerű helyzetben”, Trump nevetséges összeesküvés-elméletet terjeszt róla és apjáról.

Hunter Biden korábban egy ukrajnai gáztársaság igazgatótanácsi tagja volt, de azonnal lemondott erről a tisztségről, amikor apja bejelentette elnökjelölti indulását.

„Lehetőséget adtam néhány nagyon erkölcstelen embernek, hogy megpróbáljanak ártani apámnak. Ebben hibáztam, amiért vállalom a teljes felelősséget. De tettem bármi helytelent? Semmiképp” – mondta.

Joseph R. Biden a Demokrata Párt elnökjelöltségére pályázik, és Trump ellenfele lehet a következő, jövő évi elnökválasztáson. Trump többször felvetette, hogy Ukrajnának és Kínának meg kellene vizsgálnia Bidenék ottani üzleti ügyeit, ráadásul az ukrán elnökkel egy telefonbeszélgetésben – az arról készült feljegyzés szerint – Trump azt is kérte, hogy Ukrajna tárja fel a Biden család szerepét a 2016-os amerikai elnökválasztásban. A Demokrata Pártban ezt úgy értelmezték, hogy Trump idegen hatalmat „kért fel” beavatkozásra saját politikai ambíciói, 2020-as újraválasztása érdekében, és erre hivatkozva megindították az elnök ellen az alkotmányos felelősségre vonáshoz (impeachment) szükséges vizsgálatokat.

A 49 éves Hunter Biden hétfőn bejelentette, hogy lemond egy kínai hátterű értékpapír-kereskedő magánvállalat igazgatótanácsában betöltött tisztségéről a hónap végén. Lépését azzal indokolta, hogy apja elnökké választása esetén le kellene majd mondania arról, hogy külföldi hátterű vállalatoknak dolgozzon. Ügyvédje tudatta: Biden fizetés nélküli pozíciót töltött be az igazgatótanácsban.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.