Eltitkolhatta a járvány súlyosságát Irán

A kiszivárogtatott információk alapján ráadásul az első megbetegedést már január 22-én észlelték.

2020. 08. 03. 19:06
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Még a hivatalos adatok szerint is Iránban haltak meg a legtöbben az új típusú koronavírustól a Közel-Keleten, de a valódi számok akár háromszor magasabbak is lehetnek – derült ki a BBC perzsa kiadásának nyomozásából. A brit közszolgálati csatorna birtokába jutott dokumentumok szerint a kormány saját nyilvántartásában már majd 42 ezer, Covid–19-hez köthető haláleset szerepel, míg az egészségügyi minisztérium július 20-ig mindössze 14,4 ezret jelentett. Hasonló módon hamisíthatják a fertőzöttek számát is: hivatalosan 279 ezer megbetegedésről beszélnek, miközben a valódi statisztika meghaladhatta a 451 ezret. A kiszivárogtatott információk alapján ráadásul az első megbetegedést már január 22-én észlelték, egy hónappal azelőtt, hogy azt nyilvánosan elismerték.

A BBC perzsa kiadása névtelenül nyilatkozó forrásokra hivatkozva fogalmazta meg vádjait, amelyek szeretnék, hogy fény derüljön az igazságra és véget vessenek a politikai játszmáknak a világjárvánnyal kapcsolatban. A hírcsatorna azt állítja, olyan kórházi dokumentumokba kapott bepillantást, amelyek részletezték a páciensek nevét, korát, nemét, tüneteit, kórelőzményeit, és hogy mikor tartózkodtak az intézményekben. Hozzáteszik, ezek az adatok egybevágtak saját információikkal. Korábban már más szakértők is régóta kételyeket fogalmaztak meg a nyolcvanmilliós perzsa állam hivatalos adataival kapcsolatban, a világhálón pedig több, meg nem erősített hitelességű felvétel keringett túlzsúfolt kórházakról, halottasházakról, temetőkről. A riport szerint a hamisítás oka az lehetett, hogy a perzsa állam biztonsági erői és titkosszolgálatai nyomást helyeztek az egészségügyi minisztériumra, attól tartottak ugyanis, hogy ismét elégedetlen tömegek vonulnak az utcára, ha nem tudják megfékezni a kórt. Tarthattak attól is, hogy el kell halasztani a februári parlamenti választásokat, amelyeket végül megrendeztek, meglehetősen alacsony részvétel mellett. Tegnap Teherán viszont tagadta a „külföldi média hamis híreit”, amelynek célja szerintük a pánikkeltés, és azt tanácsolta a nyugati sajtónak, foglalkozzanak inkább a saját adataikkal, például az Egyesült Királyság idősek otthonainak halálozási arányával.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.