Iránban őrizetbe vettek üzemanyagár-emelés ellen tüntetőket

Forrás: MTI2019. 11. 17. 16:03
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az üzemanyagárak emelése ellen tiltakozók közül több mint negyven embert vettek őrizetbe Irán középső részén.

A délnyugat-ázsiai ország kulcsfontosságú városaiban sokan azért vonultak az utcákra szombaton, mert a kormány bejelentette, hogy jegyrendszert vezetnek be az üzemanyag-vásárlásokhoz, egyben pedig jelentősen emelik az árakat is. A zavargások éjfélre mérséklődtek.

Szombat este óta számos ember számára nem voltak elérhetők az internetes szolgáltatások. A távközlési minisztérium tájékoztatása szerint 24 órára korlátozták a világháló elérhetőségét az iráni Nemzetbiztonsági Tanács utasítására.

A törvényhozás vasárnap rendkívüli ülést tart, hogy megvitassa a tiltakozásokat, de sajtójelentések azt sugallják, a kormány nem áll el az áremeléstől.

A félhivatalos iráni Mehr hírügynökség idézte Irán vallási és politikai vezetőjét, Ali Hamenei ajatollahot, aki megvédte a jegyrendszert és az üzemanyagár-emelést.

Hangoztatta, az ország politikai vezetése szakmai döntést hozott, amit értelemszerűen át kell ültetni a gyakorlatba. Hozzátette ugyanakkor, hogy a hatóságoknak minden erejükkel törekedniük kell a lakosság aggodalmának csökkentésére az áremeléssel kapcsolatban.

Az ország középső részén fekvő Jazd város ügyészei azzal vádolták meg a tüntetőket, hogy az üzemanyagár-emelkedés elleni tiltakozásokat ürügyként használják fel a szabotázsakciók elkövetésére – írta a hírügynökség.

A főügyész szombaton hasonló tartalmú figyelmeztetést intézett a tüntetőkhöz, amelyet az ISNA félhivatalos iráni hírügynökség hozott nyilvánosságra.

Dzsafar Montazeri kifejtette, hogy a megmozdulás felbujtóit külföldről irányítják, az akciók törvénytelennek és bűncselekménynek tekintendők.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.