Kényszerkezelés várhat a karantént megszegő fertőzöttekre

Az olasz egészségügyi miniszter közölte, az utóbbi napok adatai szerint a vírus továbbra is terjed.

Forrás: MTI2020. 07. 05. 20:34
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kényszerintézkedést vezethetnek be a karantént megszegő olaszországi koronavírusos betegekkel szemben – jelentette be Roberto Speranza olasz egészségügyi miniszter vasárnap, miután kiderült, hogy a lakhelyüket engedély nélkül elhagyó fertőzöttek miatt a járványgörbe ismét megemelkedett.

Roberto Speranza közölte, az utóbbi napok járványadatai szerint a vírus továbbra is terjed. Az egészségügyi tárca vezetője a La Repubblica című napilapnak hangsúlyozta, a hatóságok azon dolgoznak, hogy ne tetőzzön a fertőzés úgy, mint márciusban, ehhez azonban az óvintézkedések további betartása szükséges.

Jelenleg valamivel kevesebb mint 15 ezer aktív fertőzöttet tartanak számon, akiknek legalább kéthetes házi karanténban kell tartózkodniuk. Az ezt megszegő betegek háromtól tizennyolc hónapig terjedő börtönbüntetést, valamint akár ötezer eurós bírságot kockáztatnak. Ugyanez vonatkozik az Európai Unión kívülről beutazókra is.

A miniszter bejelentette, hogy a karantént vagy a kórházi kezelést elutasítókkal szemben kényszerintézkedéseket vezetnek be. Kiemelte, hogy az utóbbi öt hónapban az olasz egészségügy több pénzt kapott, mint az utolsó három évben egyszerre. „A hatalmas erőfeszítést nem hagyhatjuk kárba veszni kevesek felelőtlen magatartása miatt” – hangoztatta Roberto Speranza.

A június 3-tól megnyitott tartományi és külső határok növekvő utazási kedvet hoztak, ezért a diagnosztizált fertőzöttek száma az utolsó hat napban folyamatosan emelkedett: június 29-én 126, szombaton már 235 új esetet szűrtek. Egész Olaszországban megszaporodtak a kisebb gócpontok. Lazult a lakosság fegyelme is: kétharmaddal kevesebb szájmaszkot vásároltak, és kevesebben is hordják ezeket.

Szigorítani készül hétfőtől az északkeleti Veneto tartomány is, ahol egy 64 éves vállalkozó kritikus állapotba került egy szerbiai munkalátogatás után. Az olasz férfi tünetei ellenére nem vonult karanténba, elutasította a kórházi kezelést, munkatalálkozókat szervezett. Fia a sajtón keresztül kért bocsánatot apja magatartásáért.

Rómában az utóbbi két napban háromszorosára nőtt az igazolt fertőzöttek száma. Az új eseteket többségében a Bangladesből beutazott személyek, valamint a FAO római székházába Szomáliából visszatért dolgozók között diagnosztizálták.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.