Kongóban több mint 40-en haltak meg a milíciák támadásaiban

Negyvenháromra emelkedett hétfőn a Kongói Demokratikus Köztársaság keleti részén a milíciák négy napja tartó támadássorozatában meghalt emberek száma – közölték kongói tartományi források.

Forrás: MTI2020. 04. 27. 22:09
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az északkelet-kongói Ituri tartomány Mahagi körzetében pénteken 21 civilt mészároltak le a késsel és tűzfegyverekkel felszerelkezett támadók, a szomszédos Djugu körzetben pedig vasárnap óta tartanak a katonák és a fegyveresek közt az összecsapások.

Jules Ngongo, Ituri katonai szóvivője szerint a harcokban két katona és két civil vesztette életét, valamint 12 támadó is.

Ituriban gyakoriak az összecsapások a hadsereg és a Szövetség Kongó Fejlődéséért (Codeco) nevű milícia közt. Az utóbbi az állítása szerint az itt található Lendu térség földműveléssel foglalkozó csoportjait „védelmezi” az ugyancsak a tartományhoz tartozó Hemu pásztoraitól.

A tartományban 2017 vége óta több mint 700 civil vesztette életét olyan mészárlásokban, amelyeket az ENSZ januári vizsgálata emberiesség elleni bűncselekményekhez hasonlított.

A kongói hadsereg márciusban azt közölte, hogy végeztek a Codeco vezetőjével.

Harcokról adtak hírt Észak-Kivu tartományból is, ahol a Szövetséges Demokratikus Erők (ADF) elnevezésű radikális iszlamista lázadócsoport vasárnap 6 emberrel végzett, köztük egy nővel is.

Az afrikai ország forrongó északkeleti felében számos fegyveres csoport rivalizál egymással a földterületek, valamint az ásványkincsek – főleg a kobalt és az arany – kitermelésének az ellenőrzéséért. A térségben egyes becslések szerint 160 fegyveres csoport mintegy 20 ezer harcosa tevékenykedik.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.