Matteo Salvini és Matteo Renzi televíziós párbajon mérte össze erejét

Választási kampányhangulatot árasztott az olasz politika két központi szereplőjének, Matteo Salvininek és Matteo Renzinek a tévévitája, amelyet a RAI1 közszolgálati tévécsatorna sugárzott kedden késő este.

Forrás: MTI2019. 10. 16. 7:41
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Matteo Salvini, a jobboldali Liga vezetője a műsor elején kijelentette, hogy az Öt Csillag Mozgalom (M5S) és a baloldali Demokrata Párt (PD) szeptember 5-én megalakult kormánya azért jött létre, mert a két párt meg akarta akadályozni, hogy választást tartsanak.

Salvini úgy vélte, a kormány nem lesz hosszú életű, mivel a valamivel több mint egy hónap alatt az M5S és a PD többet támadta egymást, mint az M5S és a Liga egy év kormányzás alatt. „A római kormánnyal nem Európának, nem Merkelnek és Macronnak, hanem az olaszoknak kell elégedettnek lenniük” – jelentette ki Salvini a francia elnökre és a német kancellárra utalva.

Az M5S-PD kormány értelmi szerzőjének tartott Matteo Renzi, a PD egykori főtitkára, volt kormányfő válaszában kifejtette: amikor Matteo Salvini az augusztusi szabadság kellős közepén bejelentette, hogy nem akarja folytatni az M5S-szel közös kormányzást, elfelejtette, hogy a törvényhozást „nem lehet a strandról leváltani”.

Az olasz politika két „fenegyerekének” tartott – 46 éves – Matteo Salvini és a 44 éves Matteo Renzi a Porta a Porta című, ismert politikai talkshow-ban hívta ki egymást párbajra. Mindketten sötétkék öltönyt, majdnem ugyanolyan színű nyakkendőt viseltek, és magázódtak. A több mint egyórás műsorban kétperces felszólalásokkal váltották egymást, részben újságírók kérdéseire válaszolva. A pezsgő, személyeskedő támadásoktól sem mentes vita elemzők szerint azt a benyomást keltette, hogy Salvini a jobbközép, Renzi pedig a balközép vezetőjének állítva be magát már parlamenti és tartományi választásaira készül.

A felmérésekben majdnem 33 százalékos népszerűségnek örvendő Ligát vezető Matteo Salvini kormányellenes demonstrációt hirdetett október 19-re Rómában, Matteo Renzi pedig ugyanekkor Firenzében mutatja be Italia Viva, vagyis Olaszország Él nevű új pártját, amely jelenleg nem éri el az 5 százalékos támogatottságot. Elemzők szerint a tévés párbaj döntetlennel zárult, és kiderült, hogy Salvini és Renzi célja közös, mindketten a miniszterelnök Giuseppe Contét akarják leváltani.

Televíziós politikai vita a Rai-on utoljára a 2006-os parlamenti választásokkor volt, Romano Prodi és Silvio Berlusconi között. Matteo Salvini és Matteo Renzi egy kereskedelmi csatornán 2009-ben már vitázott egymással.

Matteo Salvini a mostani vita végén kijelentette, Giuseppe Contéval akar a tévében párbajozni. Conte visszaüzente, hogy készen áll erre.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.