Megrótta a Diszkriminációellenes Tanács a román belügyminisztériumot

A tárca nem tette lehetővé a magyarok számára a szükségállapot idején a lakhelyelhagyási nyilatkozat kitöltését az anyanyelvükön.

Forrás: MTI2020. 10. 15. 20:17
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A román Országos Diszkriminációellenes Tanács megrovásban részesítette a román belügyminisztériumot, amiért hátrányosan megkülönböztette a magyar nemzetiségűeket azzal, hogy nem tette lehetővé számukra a szükségállapot idején az úgynevezett lakhelyelhagyási nyilatkozat kitöltését az anyanyelvükön – adta hírül csütörtökön a kolozsvári Maszol.ro hírportál.

A testület 5-2 arányban fogadta el a döntést, miszerint sérültek a magyar nemzetiségű állampolgárok nyelvi jogai azokon a településeken, ahol számarányuk meghaladja a 20 százalékot. A román törvények ugyanis ezeken a településeken biztosítanak a nemzeti kisebbségek számára anyanyelvhasználati jogokat az önkormányzatokban és az igazságszolgáltatásban.

Klaus Iohannis államelnök március 16-án hirdette ki a szükségállapotot a koronavírus-járvány miatt, amely két hónapot tartott. Ebben az időszakban a lakosság csak a saját vagy a munkáltatója felelősségére kiállított nyilatkozattal hagyhatta el otthonát és tartózkodhatott az utcán. Ezt a nyilatkozatot kizárólag román nyelven lehetett kitölteni.

A testület megállapította, hogy a kijárási nyilatkozat is az anyanyelvhasználati jogot szabályozó törvények hatálya alá esik. Asztalos Csaba, a tanács elnöke a portálnak elmondta, hogy egyúttal azt is ajánlották a szaktárcának, hogy a jövőben hasonló helyzetben készítsenek kétnyelvű – román és magyar – formanyomtatványokat.

Asztalos azt is megállapította, hogy a román közigazgatási kódex meglehetősen hiányos és ellentmondásos a dekoncentrált intézmények (a minisztériumok és egyéb központi intézmények hatáskörébe tartozó helyi hivatalok) nemzeti kisebbségi anyanyelvhasználati kötelezettségeinek tekintetében.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.