A délvidéki tömbmagyarság számára ma már nem tabu a Trianon-téma. Tíz évvel ezelőtt döntött a magyar Országgyűlés az egyszerűsített honosítási eljárás bevezetéséről, és a Délvidéken élők közül több mint kétszázezren éltek a lehetőséggel. Hatásai a Szerbiában élő magyarok társadalmi létének minden szegmensében érezhetők, pedig itteni perspektívából egészen az ezredfordulóig nehezen volt elképzelhető, hogy a magyarok a lakhelyük elhagyása nélkül – közjogi értelemben is – a nemzet részévé váljanak.
Bácskossuthfalva az egyik legmagyarabb délvidéki település. A falu központjának arculata egybeforrt névadója mellszobrával, akárcsak a mögötte díszletként ható első világháborús emlékművel. Ez utóbbi a legnagyobb ilyen a Vajdaságban, és Bácska visszacsatolását követően emelték. Matzon Frigyes budapesti szobrászművész alkotásán a falszerű felületet két dombormű díszíti, középen az országzászlótartó kapott helyet. Az impériumváltást követően az új hatalom le akarta romboltatni, de sikerült kialkudni, hogy csak a domborműveket kell eltakarni. Ugyanazt a kőművesmestert bízták meg ezzel, aki az építője is volt. Állítólag beszappanozta vagy más módon „kezelte” az alkotásokat, hogy később károsítás nélkül lehessen feltárni, amit a habarcs eltakart. A helyiek 2000-ben egy spontán akcióban tárták fel a domborműveket. Besnyi Károly helytörténész Közös múltunk és sorsunk című könyvében részletesen ír az emlékmű sorsáról is.
– Nem akarok beleszédülni abba a mélységbe és keserűségbe, ami Trianont övezi. Az elmúlt száz évben a határon túlra szakadt magyar kisebbségnek volt elegendő ideje, hogy hozzászokjon ehhez a létállapothoz. Fontosabb, hogy milyen értékeket őriztünk meg, hoztunk létre és adunk tovább. Mert ez az időszak a magyar értékek átmentésének időszaka is. Néhány tárgyi emléket említek, de valójában a hozzájuk kapcsolódó belső értékek az igazán mérvadók – mondta a Magyar Nemzetnek. Széles körben is ismert a bácskossuthfalvi Kossuth-szobor hányatott sorsa. A világ hetedik legrégebbi Kossuth-szobrát 1896. augusztus 20-án leplezték le, de nem sokáig állhatott a talapzatán, mert 1918-ban a bevonuló szerb katonák ledöntötték. A falubeliek elrejtették, és addig nem került elő, amíg a politikai helyzet nem ért meg az újbóli felállításához. – Közben legendákat, szép kerek történeteket szőttek a rejtélyes sorsú szoborról. Nem lényeges most, hogy mennyire hiteles az elmesélt történelem, de az igen, hogy nem felejtették el, érzelmekben és valóságban is átmentették a szobrot és azt, amit az jelképez – mondja a történész.
Az első világháborús alkotás, közepén az országzászlótartóval
Fotó: VMHT
Egy másik átmentett emlékünk az országzászlótartó a református templom parkjában. 1941-ben, a visszacsatolás első hónapjaiban készült. A budafoki gyülekezet küldött hozzá országzászlót. Amikor nem állhatott tovább, egyszerűen csak lefektették, melléültettek egy cserjét, és évtizedekig észrevétlen volt. Tudták az emberek, hogy ott van, és kivárták, hogy ismét láthatóvá váljék. – Az egyszerű betonoszlop, rajta az 1941 felirattal máig emlékeztet arra, hogy akkor a budafoki reformátusok velünk voltak. A Hősi emlékművet 1942–43-ban emelték. Ez az egyedüli megmaradt magyar köztéri emlékmű a Vajdaságban. Itt gyűlik össze évente az egyre fogyatkozó közösség emlékezni. Nem csupán 1848-ra, inkább annak mai üzenetére. Negyedikén itt gyújtjuk meg összetartozásunk tüzét, 308 mécsest, az I. világháború helyi áldozatai előtt is tisztelegve. Alkalom lesz ez a számvetésre, lelki épülésünkre, nemzeti hovatartozásunk elmélyítésére is. Összetartozunk, Trianontól függetlenül – fogalmazott Besnyi Károly.
Elveszített identitás
Szőke Anna néprajzkutató évtizedek óta fáradhatatlanul végzi kutatásait a Délvidéken a tömbben, valamint a szórványban élő magyarok körében. Megtapasztalta, hogy a legdélebbi végeken az asszimiláció mennyire tetten érhető jelenség. – Éppen az ezredfordulón, 2000-ben kezdtem meg kutatásaimat a Versec környéki magyarság körében. Akkor még szép számban éltek ott magyarok, de mind idősek voltak. Gyermekeik – elsősorban a magyar oktatás híján – mind elszerbesedtek. Magát a szót, hogy Trianon, nem emlegetik, ellenben azt, hogy ez a terület valamikor az Osztrák–Magyar Monarchia része volt, gyakran mondják – meséli lapunknak. Mint mondja, Dél-Bánátban nagyon szegények voltak a magyarok, és a fiatal lányok mind szolgálni álltak, főleg Belgrádba; Észak-Bánátban erősebb Trianon emléke, mert erősebb volt a katolikus egyház hatása; Közép-Bánát Nagybecskerek központúságával viszont elveszítette magyar identitását. – Muzsla maradt olyan település, amely erősen tartja még magát, az ottaniak a magyarságukat nyíltan vállalják, Trianon képe és annak következményei pedig a mai napig élő emlékezet – meséli a néprajzkutató.
