Nyugat-Európa, a tét nélküli választások új otthona

Az Európai Unió jelenleg 28 tagországa közül számos olyan állam van, amely folyamatos politikai válsággal küzd. Spanyolországban, Nagy-Britanniában, Olaszországban, Németországban, Hollandiában vagy Belgiumban egymást követik a szinte cél nélküli választások, a minduntalan felfrissített parlamenti patkók pedig nem tudják megoldani a belső krízist, hiszen a lakosság véleménye nem változik annyit, hogy életképes koalíciókat tudnának létrehozni.

Szavazó egy stockholmi iskolában. Újra meg újra visszahívják Fotó: Havran Zoltán

Hollandia alsóháza 150 parlamenti képviselőnek ad helyet. Jelenleg a 150 helyből 75 a kormányé, 75 az ellenzéké. A Néppárt a Szabadságért és Demokráciá­ért (VVD) vezette jobboldali-konzervatív irányultságú, ám azt németalföldi viszonyok között megvalósító kormány három társpárttal irányít, a négypárti koalíción kívül kilenc ellenzéki párt küld képviselőket a törvényhozásba, valamint ketten függetlenek. Belgiumban ugyancsak 150 ember tud leülni a törvényhozásban, itt 12 párt szerzett mandátumot, a 60 felsőházi poszt 11 párt között oszlik meg, valamint egy szenátor a németeket képviseli.

Az országban idén május 26-án tartottak választásokat, azóta nem sikerült összekovácsolni egy bármennyire is működőképes kormányt. A belgák uralkodója, Fülöp király két embert nevezett ki főtárgyalónak a választásokat követően, s ötször hosszabbították meg megbízatásukat, utoljára szeptember 9-én. Októberben a főtárgyalók lemondtak, egyikük, Didier Reynders – aki a védelmi és a külügyi tárcát is vezette – Belgium uniós biztosa lett, az ügyvezető miniszterelnök, Charles Michel pedig az Európai Tanács elnöki posztját kapta meg, így az ügyvivői kormány is átalakult. November elején a két új főtárgyaló is lemondott.

Spanyolországban a 265 fős szenátusban 15 párt kapott helyet, ezek egyike, a Szövetségi Baloldal hat különálló pártból áll, az alsóház 350 képviselői helyén pedig nyolc párt osztozik, köztük egy olyan szervezet, amely ugyancsak nyolc párt közös listája. Az országot a szocialista Pedro Sánchez kormánya vezeti, amely bizalmi szavazási bukást követően vette át az irányítást Mariano Rajoy jobboldali kormányától.

Többségi kormányt azonban nem sikerült alakítania, így 2018 júniusa óta kisebbségben irányított. Idén áprilisban az urnákhoz szólították a spanyolokat, ám Sáncheznek nem sikerült megfelelő társakat találnia maga mellé, így újra választások következtek. November 10-én ismét szavazott az ország, Sánchezék újra nyertek, de kútba estek a tárgyalások a lehetséges partnerekkel, a legfőbb rivális jobboldali Néppárttal pedig kizárták a koalíciót. Spanyolország így négy év alatt négyszer járult az urnákhoz, de semmit nem változott az ország politikai stabilitása.

Szavazó egy stockholmi iskolában. Újra meg újra visszahívják
Fotó: Havran Zoltán

A felmérések szerint egész Európában kiábrándultak a szavazók a megszokott pártokból. A Külkapcsolatok Európai Tanácsa (ECFR) által kiadott vizsgálat szerint egyre növekszik azon uniós állampolgárok száma, akik sem a saját országuk, sem az európai szintű politikai folyamatokban nem bíznak, elutasítják az összes pártot.

Még Németországban és Svédországban is, ahol hagyományosan stabilak a viszonyok, 35 százalékos a kiábrándultak száma. A politikai események pedig igazolják ezt: Németországban Angela Merkel nagykoalícióra kényszerült, hogy fennmaradjon a kormány, miközben a lakosság egyre kevésbé bízik a Bundesmutti irányításában, a regionális választásokon pedig egyre-másra vallanak kudarcot az egykori megingathatatlan néppártok, a CDU/CSU és az SPD. Svédországban pedig megtörtént az a furcsaság, hogy egy új párt, a Svéd Demokraták két évvel ezelőtti 17 százalékos eredménye a hagyományosan működő kormányalakítási egyenletet működésképtelenné tette, így „nagyon európai” politikai játszmára kényszerültek. A baloldali ügyvivő miniszterelnök, Stefan Löfven elveszítette a bizalmi szavazást.

A kormányalakítással így a jobboldali Mérsékelt Párt vezetőjét bízta meg a házelnök, ám ezt a parlament nem támogatta, mert a Svéd Demokraták ott álltak Ulf Kristersson kijelölése mögött, s ezt a pártot idegengyűlölőnek tartják a többiek. A házelnök így a Centrumpárt vezetőjét kérte fel kormányalakításra, akinek ez nem sikerült, így újra Löfven került sorra, akit elutasított a parlament. A házelnök így új választások kiírását tartotta célravezetőnek, ám ezt megelőzően sikerült megállapodnia a Szociáldemokratáknak, a Zöldeknek, a Liberálisoknak és a Centrumpártnak, hogy Löfvent megerősítik, és a kommunisták is beleegyeztek, hogy nem vétóznak. Stefan Löfven 2019. január 18-án lett újra miniszterelnök, a választásokat 2018. szeptember 9-én tartották.

Ahelyett, hogy egy stabil, pártok által működtetett, kiszámítható választási közösség lenne, az európai politikai rendszerek egy teljesen kiszámíthatatlan harcmezővé korcsosultak, ahol folyamatosan változó szövetségek, ideiglenes együttműködések dominálnak, amelyek az egyik pillanatról a másikra széteshetnek – áll az ECFR kutatásának megállapításában. Meglepő módon a közép-európai régió sokkal stabilabbnak bizonyul, mint Nyugat-Európa.

Fából vaskarika a rendszer?

A nyugat-európai társadalmak átalakulása, heterogénné válása tehető felelőssé, amit az intézményrendszer változása nem követett – vélte a politikai folyamatok hátteréről Mráz Ágoston Sámuel. A Nézőpont-csoport vezetője, politikai elemző szerint a bevándorlás és a gazdasági válság a bal- és a jobboldali pártokat is átalakította, a legtöbb helyen pedig megjelent a bevándorlást szorgalmazó és a megszorító intézkedésekben gondolkodó politikai erőkkel szemben egy erős, a liberális elitkonszenzust ellenző párt. Hozzátette, ezek az új konfliktusok törésekhez vezettek, ez pedig az arányos választási rendszerű országokban széttagolt parlamentekhez, kisebbségi vagy ideológiai értelemben széles kormányokhoz vezetett, amelyek sokszor döntésképtelenek. Mráz Ágoston Sámuel ugyanakkor nem érezte úgy, hogy ez kormányozhatatlan országokhoz vezet, de döntésképtelenséghez, a többségi társadalom által elvárt fordulat elmaradásához és ennek nyomában legitimitásválsághoz egyre inkább.

A politikai elemző szerint a liberális demokrácia eszméje fából vaskarika, egy kisebbségi eszme és a többségi gondolat társítása, olyan, mint a vegetáriánusok sertéstelepe. Rámutatott, az új helyzetekben a liberalizmus és a demokrácia között választania kellene a kormányoknak: vagy rendpártiak és a többség támogatását élvezik, vagy az individuális jogokat hangoztatják a többségi társadalommal szemben.

– Mindez valóban a liberális demokráciának nevezett korszak végét jelzi – szögezte le. Ennek technikai folyamatáról azonban még nincsenek tapasztalatok, azaz nem nyilvánvaló, hogy a jelentősen meggyengült és utat tévesztett néppártok tudnak-e sebességet váltani vagy felőrli őket a populista mozgalmak áradata. – Ez a kérdés még nem dőlt el, az Európai Néppárt esetében kiemelt magyar figyelem mellett zajlik. Ha a liberális, bevándorláspárti és individualista utat választják a régi pártok, az eddigi trendek alapján az eljelentéktelenedés útjára lépnek – vélte Mráz Ágoston Sámuel.

A politológus szerint ha a néppárti jelleg fenntartása mellett döntenek, megpróbálják integrálni a többi kisebb csoportot. – Ezt a fordulatot a Fidesz korábban sikeresen vette, a CDU új elnök asszonya néhány halvány és erőtlen kísérletet tett rá, az olasz Demokrata Párt ennyit sem. De egy választás kimenetele nemcsak ettől függ, a botrányközpontú kampányok a megnövekedett számú, az utolsó pillanatban döntő választókat könnyen befolyásolhatják. Előfordulhat, hogy az agónia jobban elhúzódik, mint ahogy korábban tűnt – mondta a szakértő. (MN)