Obama szerint a harc folytatódik, Magyarországon is van erős ember

A volt demokrata elnök egy interjúban hozta fel példának hazánkat, mint amely Donald Trump politikáját követi.

2021. 01. 10. 20:21
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Magyarország kormányát kritizálta Barack Obama, az Egyesült Államok volt demokrata elnöke Trevor Noah-nak, a Comedy Central egyik műsorvezetőjének adott interjújában, az amerikai Daily Show című műsor különkiadásában – szúrta ki az Index.hu. A politikus az autoriter rendszerekről, valamint Donald Trump amerikai elnök adminisztrációjáról beszélt, amikor kijelentette, hogy a nyugati nagyhatalmon kívül több más országban működik ehhez hasonló, felülről lefelé irányuló kormányzás. Ekkor a Fülöp-szigeteket, valmint Magyarországot hozta fel példaként, melyet más afrikai és ázsiai államokhoz hasonlított.

– Nem fog véget érni csupán annyival, hogy Donald Trumpot legyőzték, mivel világszerte látsz példákat autoriter vezetőkre. Ott van például a Fülöp-szigetek vagy Magyarország és különféle afrikai meg ázsiai országok. Tehát a harc folytatódik

– mondta Obama. Hozzátette, hogy a felsorolt államokkal szemben vannak olyan országok is, ahol jó a kormányzás, mint például Angela Merkel kancellár Németországában.

A volt elnök a multipoláris rendszerről is szót ejtett, szerinte nem kell félni attól, hogy a XXI. század világrendjében más kormányok is nagyobb szerepekhez jutnak az Egyesült Államok mellett.

A demokrata politikus sosem csinált nagy titkot belőle, hogy rossz szemmel néz hazánkra. Adminisztrációja idején meglehetősen hűvösek voltak a magyar–amerikai kapcsolatok.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.