Olaszországban harmincezer felett az egy nap alatt szűrt fertőzöttek száma

Az olasz Közegészségügyi Hivatal szerint húsz tartományból tizenegyben kritikussá vált a járványhelyzet.

Forrás: MTI2020. 10. 30. 21:15
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Olaszországban a Közegészségügyi Hivatal (Iss) szerint húsz tartományból tizenegyben kritikussá vált a járványhelyzet, miután egy nap alatt országosan 31 084 beteget szűrtek pénteken. Giuseppe Conte miniszterelnök még egy hetet akar várni az újabb szigorításokig. A diagnosztizált fertőzöttek száma egy nappal korábban 26 800 volt, szerdához képest pedig több mint öt ezerrel emelkedett a napi esetszám. A számítások szerint a szűrt fertőzöttek száma kevesebb mint egy hét alatt elérheti a napi negyvenezret. A naponta végzett vírustesztek száma is kétszázezer fölé ugrott.

Olaszországban naponta mintegy ezren kerülnek kórházba Covid–19 miatt, és napi majdnem százan intenzív osztályra. A Közegészségügyi Hivatal tizenegy tartományban értékelte kritikusnak a járványhelyzetet, nyolc régióban megteltek a járványbetegeknek fenntartott osztályok. Az aktív fertőzöttek száma megközelítette a 326 ezret, kórházban majdnem 17 ezer beteg van, intenzíven 1746. Február vége óta a pozitívak száma elérte a 647 674-et. Egy nap alatt 199 beteg halt meg, így a halottak száma túllépte a 38 ezret.

A leggyorsabban jelenleg a legkevésbé lakott területnek számító Valle d'Aostában terjed a járvány, a vírustesztek és a pozitívak aránya megközelíti a huszonhárom százalékot. A régiót elözönlötték a turisták az egy hete kezdődött síszezon miatt.

A legtöbb beteget, majdnem kilencezret egy nap alatt továbbra is Lombardiában szűrték, második helyen Campania áll napi 3186 új beteggel. A Nápoly székhelyű régióban hétfőtől leállítják a bölcsődéket és óvodákat is, miután az iskolákat már egy hete lezárták. Leállította az oktatást Puglia tartomány is. Az oktatási tárca adatai szerint a szeptember közepétől újranyitott oktatási intézményekben az utóbbi másfél hónapban szűrt betegek 3,8 százaléka fertőződött meg.

A kormány október 13. óta fokozatosan szigorítja a korlátozásokat. Hétfőtől léptették életbe a vendéglátóhelyek este hat órai zárását, valamint ismét bezárták a mozikat, színházakat, edzőtermeket. Tizennégy éves kortól a tanulók nagy része online oktatásra állt át. Már kilenc tartományban éjszakai kijárási tilalom van érvényben.

Sajtóértesülések szerint Giuseppe Conte még egy hetet akar várni a már alkalmazott intézkedésének eredményére. Nem támogatják az általános országos zárást a tartományok vezetői sem. Az egészségügy azonban a minél előbbi leállást sürgeti. Korábban Conte kijelentette, hogy amíg lehet, igyekeznek egyszerre fenntartani az egészségügy és a gazdaság működését. Hangsúlyozta viszont, hogy szigorítás nélkül a járvány csúcsa karácsony időszakában érheti el az országot.

Közben a szigorítások által leginkább sújtott szakmák demonstrációi mindennapossá váltak: pénteken a kulturális ágazat dolgozói vonultak utcára, a zenészek hangszereikkel hang nélküli koncerteket adtak. Szélsőjobboldali csoportok Firenze belvárosában hirdettek engedély nélküli megmozdulást a korlátozások ellen péntek estére, a polgármester bejelentette, nem engedi meg, hogy a várost feldúlják. A rendőrség biztonsági gyűrűt vont a firenzei terek köré.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.