Ordibálás, verekedés – Bihac by night

Gyurcsánynak és nejének illene megcsókolni a kerítést építők lába nyomát.

Nagy Árpád
2019. 09. 05. 18:59
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ne menjünk el ismét a DK elnökének keddi nyilatkozata mellett, amit éppen az ATV-ben követett el.

„Amíg tényleg nagy sokan úgy gondolják Magyarországon, hogy ez megvédi az országot – szerintem ez nem így van, mert a kutya nem akar nálunk maradni, mindenki nyugatra vándorol, egyébként is csak elterelte a menekülteket – hagyjuk a csudába.”

Mindenki azt hall ebből ki, amit akar, azonban – néhány memóriazavarban szenvedő betegen kívül – mindenki emlékszik még a 2015-ös eseményekre, amikor százezres hódító had vonult keresztül nem csak Magyarországon, hanem a Délvidéken is. Ha a kerítés „csak” azt eredményezte, hogy a Magyarkanizsán, Horgoson, Palicson, Szabadkán, Zomborban... és még több tucatnyi kisebb, határ közeli településen élők, köztük a délvidéki magyarok zöme, nyugodtan hajthatja éjszaka álomra fejét, hogy terményeiket nem pusztítja el a mobilelefonnal vezérelt, katonaérett bevándorló tömeg, hogy leányok és asszonyok szabadon közlekedhetnek az utcán, hogy a gyermekek nyugodtan járhatnak iskolába, játszhatnak a játszótereken..., ha csak ennyit jelentene Magyarországnak és a Délvidéknek a kerítés, Gyurcsánynak és nejének már akkor is illenék megcsókolni az azt felhúzó és őrző rendőrök, katonák és civil munkások lába nyomát, meghajolni a magyar kormány előtt, hogy ezt biztosította nekünk és nekik.

Ha Magyarország és a határon túli magyarság számítana Gyurcsány Ferencnek, kutya kötelessége volna védelmébe venni annak fenntartását is hiszen, ahogy ő mondja, az „csak„ elterelte a migránsokat (nem menekülteket!), akik most éppen Bihács várost teszik olyanná, amilyen Szabadka vagy Palics, esetleg Mórahalom vagy Szeged – bizony, drága Botka úr! – volna a Gyurcsány által oly sokszor átkozott kerítés nélkül.

Ha pedig a Nagy Kígyóbűvölő tájékozottságával volna gond, íme néhány képkocka arról, mi történt ugyanakkor, amikor a DK elnöke az ATV-ben verte a mellét. Ordibálás, verekedés, ez a Bihac by night, vagy ahogy egyre többen hívják manapság a várost: Migracs.

Kerítés nélkül ez várna a magyar határ menti településekre is!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.