Párbeszédre hívott Ferenc pápa

A vallások közötti párbeszédre, a muszlim—keresztény kapcsolatok megerősítésére, Jézus tanításának követésére hívta fel hívei figyelmét Ferenc pápa az Egyesült Arab Emírségekben tett háromnapos látogatásának két legfontosabb eseményén. A katolikus egyházfő azonban a párbeszéd előmozdítása mellett nem feledkezhet meg a térségből elüldözött több millió keresztényről sem.

A római katolikus egyházfő Mohammed bin Zajed al-Nahjan sejkkel, Abu-Dzabi koronahercegével. Nagy lépés egymás felé Fotó: Vatican Media Forrás: Reuters

Jézus hegyi beszédének felidézésével igyekezett kedden nyomatékot adni Ferenc pápa annak az üzenetének, hogy vallásközi párbeszédre van szükség a nemzetközi konfliktusok elhárításához. A katolikus egyházfő az Egyesült Arab Emírségekben tett háromnapos látogatásának tegnapi, utolsó napján 135 ezer ember előtt celebrált szabadtéri misét az Arab-félszigeten fekvő ország fővárosának, Abu-Dzabinak a legnagyobb stadionjában.

A szunnita arab monarchia 9,5 milliós lakosságának mintegy 90 százaléka vendégmunkás, közülük egymillióra tehető a katolikusok száma, akiknek többsége a Fülöp-szigetekről érkezett. „Ez életem egyik legkülönlegesebb pillanata. Boldog vagyok” – nyilatkozta a The ­Guardian brit napilapnak egyik filippínó, aki az Abu-Dzabiban vállalt munkája miatt évente csak egyszer tudja meglátogatni otthon maradt öt gyermekét.

Mint mondta, a fogadó országban szabadon gyakorolhatja vallását, nincs kitéve a hatóságok zaklatásainak. Az iszlámtól eltérő vallás gyakorlása ugyanis nem minden Perzsa-öbölbeli országban engedélyezett, az Egyesült Arab Emírségekben és Kuvaitban azonban a keresztények imádkozhatnak templomokban vagy más, különleges engedéllyel rendelkező helyeken.

Ferenc pápa keddi szabadtéri miséje szintén e különleges rendezvények közé tartozott. A mise része annak a körútnak, amelynek célja megerősíteni a világvallások közötti kapcsolatokat. „Nem az a boldog, aki rátámad másokra, túlkiabál másokat, hanem aki követi Jézus viselkedését, aki megmentett minket: szelíd a vádlóival szemben is” – mondta homíliájában a pápa, Jézus hegyi beszédét idézve.

Az olaszul elmondott, a Magyar Kurír katolikus hírportál által lefordított beszédben arról is beszélt az egyházfő, hogy „a boldogságok megéléséhez nem kellenek bámulatos gesztusok. Nézzünk Jézusra: nem hagyott leírva semmit, nem épített semmi fontosat. És amikor elmondta nekünk, hogyan éljünk, nem azt kérte, hogy nagy alkotásokat hozzunk létre vagy nyomot hagyjunk magunk után azzal, hogy különleges tetteket viszünk véghez. Csak egyetlen műalkotás létrehozását kérte tőlünk, és ez mindenki számára lehetséges: az életünkét.”

– Ez egy történelmi látogatás. Mérföldkőnek nevezhetjük az iszlám és a kereszténység kapcsolatában, hogy egy pápa az Arab-félszigetre látogat – nyilatkozta az al-Dzsazíra angol nyelvű katari hírportálnak Orazio La ­Rocca, a Vatikán ügyeivel foglalkozó író-újságíró. – A keresztények és a muszlimok testvérek a hitükben, a hit pedig nem oszthatja meg őket. Ez vezérli Ferencet pápasága kezdete óta – tette hozzá a szakértő.

A római katolikus egyházfő Mohammed bin Zajed al-Nahjan sejkkel, Abu-Dzabi koronahercegével. Nagy lépés egymás felé
Fotó: Reuters

Ferenc elődei közül VI. Pál és II. János Pál is történelmi tettet vitt véghez, amikor előbbi 1964-ben első pápaként látogatott a Szentföldre, utóbbi 2001-ben elsőként lépett be egy mecsetbe. A mostani pápa azonban továbblépett a párbeszéd útján, hiszen amióta Szent Péter trónján ül, harminchárom külföldi látogatása közül a mostani volt a kilencedik muszlim többségű ország, ahol járt.

„Ferenc pápa abban különbözik elődjétől, XVI. Benedektől, hogy jobban kedveli a személyes találkozásokat a teológiai finomságoknál” – idézi az AFP az Arab és Iszlám Tanulmányok Pápai Intézetének szakértőjét, Valentino Cottinit. A francia hírügynökség emlékeztet arra, hogy a muszlim egyházi vezetőkkel való találkozói mellett Ferenc pápa több alkalommal is a – többségében muszlim – menekültek befogadására ösztönözte Euró­pát, s nem hajlandó iszlamistáknak nevezni a terrortámadások elkövetőit, mondván: „Muszlim terrorizmus nem létezik, minden népben és vallásban léteznek szélsőséges és erőszakos egyének.”

Az Abu-Dzabiban hétfőn tartott vallásközi találkozón is arra hívta fel a figyelmet a katolikus egyházfő, hogy a vallási vezetőknek a béke hírnökeinek kell lenniük, és tiszteletben kell tartaniuk Isten minden gyermekének a méltóságát. Figyelmeztetett, hogy az emberiség jövője forog kockán, ha a különböző vallású emberek nem működnek együtt a béke érdekében. – Vagy együtt építjük a jövőt, vagy nem lesz jövő – jelentette ki a Magyar Kurír beszámolója szerint. Az al-Dzsazíra azonban éppen a közel-keleti térségben élő keresztények üldöztetésére hívja fel a figyelmet a pápa Egyesült Arab Emírségekben tett látogatása idején. Mint írják, Jézus követőinek mintegy fele volt kénytelen elhagyni hazáját az elmúlt öt évszázadban, az Iszlám Állam terrorszervezet térségbeli térnyerése pedig felgyorsította ezt a folyamatot.

Ostromlott végvárak

Ha manapság a kereszténységre gondolunk, jószerével csak Európa és Dél-Amerika jut eszükbe, ahol a vallásnak beágyazott követői bázisa van. Ez azonban csak viszonylag új jelenség, főként a Közel-Keleten. Szíriában 1967-ben a felmérések szerint a lakosság közel harminc százaléka vallotta magát kereszténynek, majd ez a szám drasztikusan csökkent a különböző politikai események következtében. A 2005-ös népszámlálás azt találta, hogy a szíriai lakosság nagyjából tíz százaléka keresztény, ez még mindig nagy szám, Damaszkusz óvárosában látható a keresztény negyed szobrokkal, feszületekkel, templomokkal, közösségi házakkal vagy – a vallás jellegéből adódóan – akár kocsmákkal is. Egyes kimutatások szerint a háború dúlta Szíria lakosságának ma két százaléka keresztény, s egyáltalán nem biztos, hogy az elmenekültek vissza fognak térni régi lakhelyükre. Irakban hasonló a helyzet a keresztények beágyazottságával: a társadalom alapvető és elismert részei, ám a háború itt is nagyon megviselte a közösséget. A kilencvenes években Irakban közel kétmillió keresztény élt, a számuk drámaian lecsökkent, 2014-ben körülbelül 300 ezren voltak, jelenleg százezer keresztény élhet Irakban, többségük az iraki Kurdisztánban, Erbíl környékén. Jelentős azok száma, akik a háború elől Törökországba vagy Libanonba menekültek, minthogy mindkét államban stabil keresztény közösség él, s reménykednek, hogy a háború végeztével hazatérhetnek. Az Arab-félsziget az iszlám bölcsője, ahol a keresztények jelenléte viszonylag új keletű, mivel az ottani államok is csak a XX. században jöttek létre. Az ottani államokban mindenütt az iszlám az uralkodó vallás, de mivel vendégmunkások tömege él az összes kisebb-nagyobb olajmonarchiában, megalakultak a keresztény közösségek. Kis túlzással azt lehet mondani, hogy Ázsiában szinte minden bébiszitter a Fülöp-szigetekről érkezik, ők pedig nagyon erős katolikusok, számukra a vallás az identitásuk alapkövét jelenti. Ahol engedélyezett a vallásgyakorlás – mint például az Egyesült Arab Emírségekben vagy Katarban –, a filippínó asszonyok a misehallgatást összekötik a jogsegélyszolgálattal, a pap – aki maga is a Fülöp-szigetekről érkezett – pedig segít a mindennapi ügyek megoldásában. A közösségek összetétele azonban nagyon változó, a vendégmunkások többsége ugyanis nem marad hosszú távon az Arab-félszigeten, a néhány éves megfeszített munka során félretett pénzzel hazatér, és ott alapít családot. Míg a közel-keleti társadalmakat nagyban befolyásolja a keresztény örökség, legyen szó akár a mindennapos életről, az építészetről vagy az alkoholfogyasztási lehetőségekről, az Arab-félszigeten ennek hiánya is szembeszökő, az államok vezetései ezen nem akarnak változtatni. Így a szaúdi király a két szent hely őrzője titulust is viseli, utalva Mekka és Medina nagymecsetére, amelyek az iszlám születéséhez kötődő szentségek, így számukra a kereszténység semmi módon nem védendő érték. Szaúd-Arábiában be is van tiltva az iszlámon kívül minden vallás gyakorlása vagy akár bemutatása is. Ennek megfelelően Szaúd-Arábiában különös figyelemmel kísérik például a Valentin-nap idején a boltok kirakatait, nehogy keresztény propagandát fejtsenek ki a szívecskés lufikkal. A végtelenül elüzletiesedett ünnepséget ugyanis a hagyomány Szent Bálinthoz köti, az ő emlékezete pedig cseppet se illendő az iszlám hazájában. A karácsony idején ugyanígy kerülendő az ott élő keresztények számára a szimbólumok használata, miközben Jordániában, Szíriában vagy Irakban naponta megkondulnak a harangok az ott élő, maroknyi keresztényért. (S. L. S.)