Románia is kezdeményezte, hogy az Európa Tanács vizsgálja az ukrán nyelvtörvényt

Románia is kezdeményezte, hogy az Európa Tanács (ET) külön eljárásban vizsgálja az ukrán nyelvtörvényt – közölte Zsigmond Barna Pál fideszes országgyűlési képviselő szerdán az MTI-vel Brüsszelből telefonon.

Forrás: MTI2019. 06. 26. 13:45
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Zsigmond Barna Pál – aki az Európa Tanácshoz delegált magyar küldöttségnek és az ET jogi bizottságának a tagja – elmondta: Magyarország már korábban kezdeményezte az ukrán nyelvtörvény vizsgálatát az Európa Tanácsnál, az illetékes bizottság azonban úgy döntött, hogy Ukrajna általános monitorizálásával együtt vizsgálja ezt a kérdést.

Erre válaszként Magyarország néhány hónapja rendezett egy sikeres eseményt, amelyen a kárpátaljai magyar politikai szervezetek vezetői, valamint az ukrajnai román közösség vezetője elmondták, milyen sérelmek érik az ukrajnai kisebbségeket a nyelvtörvény miatt.

Most pedig a román delegáció kezdeményezte, hogy ne az általános monitorizálással, hanem külön vizsgálja meg a tanács az ukrajnai helyzetet, a magyar küldöttség pedig támogatja a kezdeményezést – ismertette a politikus.

Ukrajnában 400 ezer román él, így őket is erősen érinti a nyelvtörvény – jegyezte meg a képviselő.

Kiemelte, Magyarország bízik benne, hogy a július 21-i választás után olyan parlament lesz Ukrajnában, amely szakít az eddigi gyakorlattal és megváltoztatja a törvényt, az ukrán-magyar kapcsolatok pedig jó irányt vesznek, és visszatérhetnek ahhoz a szellemiséghez, amely a 2017 előtti időszakot jellemezte.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.