Sorsdöntő választás előtt a vajdasági magyarság

Fontos lenne megőrizni a pozíciókat Magyarkanizsán, Topolyán és Zentán, ahol magyar többség irányítja az önkormányzatot.

Tóth Péter (Vajdaság)
2020. 06. 20. 7:44
null
Az elnök politikáját támogató plakát Szabadkán. Több szinten is voksolnak holnap Fotó: MTI/Molnár Edvárd
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Minden választás meghatározó egy-egy közösség életében, márpedig a vajdasági magyarok szempontjából a vasárnapi szerbiai választások kiemelke­dően fontosnak tekinthetők. Száz évvel Trianon után olyan történelmi távlatok látszanak megnyílni, amelyek minden korábbi – reális alapokon nyugvó és józannak tekinthető – elképzelést felülmúlhatnak. Az anyaország eredményes és hatékony nemzetpolitikája, a szerb–magyar viszony, de a világpolitikai folyamatok is kedvezőnek mutatkoznak.

A vajdasági magyarok tisztában vannak azzal, hogy minél többen élnek a szavazati jogukkal, annál erősebb lesz az érdekérvényesítésük az elkövetkező négy évben. Mivel egyes szerbiai ellenzéki csoportosulások bojkottra szólítanak fel, a korábbiaknál alacsonyabb részvételre lehet számítani, így a magyarok szavazatai felértékelődhetnek. A hétmilliós Szerbiában mintegy 250 ezer magyar él, a Vajdaságban csaknem 15 százalék az arányuk.

A választást eredetileg április 26-án tartották volna, de a koronavírus-járvány miatt el kellett halasztani. A közvélemény-kutatók most 58-61 százalékos győzelmet vetítenek előre a jelenleg is kormányzó Szerb Haladó Pártnak (SNS), ám kétharmados többsége bizonytalan. A pártnak jelenleg 131 képviselője van a 250 tagú törvényhozásban, a 2016-os előrehozott választás előtt kétharmados többsége is volt. Az ellenzék egy része már az év elején bojkottot hirdetett.

A felmérések szerint jó eséllyel mindössze öt pártlista jut majd be a belgrádi parlamentbe. Az SNS mellett a szintén kormányzó Szerbiai Szocialista Pártnak (SPS) van erre a legjobb esélye. Az ellenzéki erők közül a Szabad Polgárok Mozgalmának (PSG), a Szerbiai Radikális Pártnak (SRS), valamint az Alekszandar Sapics olimpiai érmes vízilabdázó nevével fémjelzett listának van még esélye a háromszázalékos bejutási küszöb átlépésére. A kisebbségi pártok közül a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ), az egyetlen induló magyar párt tekinthető befutónak, de ahhoz, hogy frakciót is alakíthasson, öt mandátumra lenne szüksége. Eddig négy képviselője volt.

Az elnök politikáját támogató plakát Szabadkán. Több szinten is voksolnak holnap
Fotó: MTI/Molnár Edvárd

Vasárnap az országos és a tartományi szintű voksolás mellett önkormányzati képviselőket is választanak Szerbiában. A VMSZ rövid, de példátlanul intenzív kampányában rámutatott, mennyire fontos lenne megőrizni a pozíciókat Magyarkanizsán, Topolyán és Zentán, ahol magyar többségű képviselő-testület irányítja az önkormányzatot. De Óbecsén, Kishegyesen, Adán, illetve Szabadkán is van esély a magyar pozíciók erősítésére, akár az irányítás átvételére is.

A VMSZ pozíciói­nak erősödése tovább növelné a szerbiai magyar közösség érdekérvényesítési képességét. A Budapest és Belgrád közötti kapcsolatok szempontjából is fontos lenne, hogy a VMSZ megőrizze vagy akár javítsa helyzetét; ezzel továbbra is a híd szerepét tölthetné be a kétoldalú kapcsolatokban.

Vucsics rendet tart

Alekszandar Vucsics államfő és a Szerb Haladó Párt népszerűsége a körülmények szerencsés együttállásának és az államfő személyiségének is köszönhető. Felismerte, hogy omladozik az a rendszer, amelyben az egykori Jugoszlávia és Európa létezett. Ebben az átmeneti időszakban keresi Szerbia helyét, illetve azokat a támaszkodási, viszonyítási pontokat, amelyek alapján az általa és a szerb közvélemény által legfontosabbnak tartott nemzeti érdekeket meg tudja valósítani – mondta a Magyar Nemzetnek Gyetvai Mária. A nyugat-balkáni térség szakértője szerint a Szerbiát 2014 óta kormányfőként, majd elnökként irányító Vucsics és pártja sok mindent kimond, amit a lakosság gondol, s rendet tart az országban, ami nagy érték a balkáni zűrzavarban. Mindemellett négyszázalékos gazdasági növekedést tudtak elérni még a koronavírus-járvány megjelenése előtt, ami egy mélyről jött ország esetében jó perspektívát jelez. Az ellenzék megosztott és egy jelentős része együtt is működik a kormányzattal – sorolta Vucsics támogatottságának okait Gyetvai Mária. Szerbia EU-csatlakozási tárgyalásairól elmondta, azok részben a koszovói kérdés rendezetlensége, részben a szerbiai reformok hiánya, részben az EU bővítési fáradtsága miatt haladnak lassan, de amiatt is, hogy Belgrád semmiféle igyekezetet nem mutat. (K. Z.)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.