
Szijjártó Péter: Magyarország támogatja Donald Trump békeerőfeszítéseit
A brit Ábrahám-megállapodások csoportjának elnökével, Liam Foxszal egyeztetett a külügyminiszter.
A román parlament szerdán nagy valószínűséggel elfogadja azt a törvénytervezetet, amely szerint Románia minden évben meg fogja ünnepelni a trianoni szerződést. A szabályozást tavaly decemberben annak az ellenzéki Szociáldemokrata Pártnak a politikusai kezdeményezték, amelyet Klaus Johannis államfő nemrég azzal vádolt meg, hogy a magyaroknak adná Erdélyt. Korodi Attila, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) képviselője lapunk megkeresésére elmondta: a bukaresti törvényhozás állandó bürójában az RMDSZ elutasítása és a Mentsétek meg Romániát Szövetség tartózkodása mellett mindegyik párt támogatta a tervezet napirendre tűzését.
Amennyiben törvénnyé válik a javaslat, a kormánynak és a helyi hatóságoknak gondoskodniuk kell majd arról, hogy június 4-én kitűzzék a köztereken Románia nemzeti lobogóját. A majdani jogszabály szerint logisztikai vagy költségvetési támogatásban részesülnek a trianoni szerződés jelentőségét tudatosító tudományos, oktatási, kulturális rendezvények, amelyekről a román közszolgálati média is beszámol. Bogdan Aurescu, a román diplomácia vezetője tavaly októberben – amikor miniszterjelöltként hallgatták meg a parlament külügyi bizottságában – a Trianon-centenáriumtól féltette a román-magyar kapcsolatokat. – 2020. június 4-én lesz a trianoni békeszerződés 100. évfordulója. Reméljük, hogy ez az alkalom nem hoz diplomáciai konfrontációt a kétoldalú kapcsolatokban – aggódott akkor Aurescu.
Andrei Țăranu politológus korábban a Magyar Nemzetnek azt mondta, a románok többségének Trianon nem túl világos mint történelmi téma. Mint hangsúlyozta, a romániai közvélekedés alapján az egyesülés 1918. december 1-jén történt meg. Úgy vélte, a kezdeményezés csak arra jó, hogy hergelje a magyar kisebbséget és rontsa a viszonyt Magyarországgal, hiszen egy megkésett szimbolikus visszavágásként értékelhető.
A brit Ábrahám-megállapodások csoportjának elnökével, Liam Foxszal egyeztetett a külügyminiszter.
Összecsaptak a rendőrök az egyetem területén tüntető tömeggel.
Vlagyimir Putyin személyesen fogadta a magas rangú vendégeket.
Elesett két, egy húsz- és egy 21 éves izraeli katona a Gázai övezetben.
Magyar Péternek Lázár János adta meg a kegyelemdöfést
Minden magyar számára nagyszerű hírt jelentett be Orbán Viktor a költségvetésről
Még mindig nem találják Nyikos Róbertet - már közel egy hónapja veszett nyoma a magyar férfinak
Vállalható kompromisszum a felújítandó ingatlan a saját célra vásárlók körében
Jó hírt kaptak a magyar nyugdíjasok, hamarosan ezt is kapnak
Tiszta vizet öntött a pohárba a román politikus: ezért nem kapja meg az uniós forrásokat Magyarország
Orbán Viktor erre számít XIV. Leó pápától
Budapesten a világ szeme: a pokolból tér vissza az alkoholfüggő valóságshow-sztár
Zelenszkijnek vége, kemény üzenetet kapott az ukrán vezető
A DK élet-halál harcot vív a Tiszával Orbán Viktor szerint
Kicsoda Robert Prevost, azaz XIV. Leó pápa?
Horn Gábor szavai a szakadékba lökhetik Magyar Pétert
A brit Ábrahám-megállapodások csoportjának elnökével, Liam Foxszal egyeztetett a külügyminiszter.
Összecsaptak a rendőrök az egyetem területén tüntető tömeggel.
Vlagyimir Putyin személyesen fogadta a magas rangú vendégeket.
Elesett két, egy húsz- és egy 21 éves izraeli katona a Gázai övezetben.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.