Tizenhárom polgári személy halt meg a hadsereg északnyugat-szíriai légitámadásaiban

Legalább 13 polgári személy halt meg pénteken Bassár el-Aszád elnök hadseregének Északnyugat-Szíriában végrehajtott légitámadásaiban, hárman közülük Idlíb városában – közölte az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH). A lázadók kezén lévő beékelődésben egyre intenzívebbek a kormányerők légicsapásai.

Forrás: MTI2019. 07. 12. 20:44
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Emellett az OSDH szerint több mint 120 fegyveres esett el a kormányerők és az al-Kaida egykor szíriai szervezete vezette Hajat Tahrír es-Sám (HTS) dzsihadista csoport között szerda este óta dúló ádáz harcokban.

Április vége óta Bassár el-Aszad és orosz szövetségese fokozta a támadásokat Idlíb tartomány és a környéke ellen, ahol a HTS, valamint több más lázadó és dzsihadista csoport is jelen van.

Az OSDH szerint a szíriai légierő pénteken Idlíb tartomány több övezetét is támadta, tíz polgári személy – közöttük három gyermek – halt meg és több mint 45-en sebesültek meg.

Hatan Ariha településen haltak meg, hárman pedig a tartomány azonos nevű székhelyén, amelyet eddig megkíméltek a szíriai és orosz légitámadások.

Rámi Abder-Rahmán, az emigrációból működő civil szervezet elnöke elmondta, hogy ez volt az első alkalom, amikor légitámadások érték Idlíb belvárosát.

Júniusban egy polgári személy halt meg a HTS erősségeként nyilvántartott település elővárosában végrehajtott légicsapásokban.

Az AFP francia hírügynökség fotóriportere szerint a légitámadások célpontjai lakóépületek voltak a Szabaa Bahrat tér közelében, amely a város egyik legnagyobb tere.

Pénteken az ellentáborból érkező lövések hat gyermeket sebesítettek meg a kormányerők kezén lévő Karnazban az OSDH szerint.

Április óta közel 2450 ember – közöttük 580 polgári személy – halt meg az orosz vagy szíriai légicsapásokban, 45-en pedig a lázadók és a dzsihadisták golyói által. Az ENSZ attól tart, hogy a kormány nagyszabású offenzívája újabb humanitárius katasztrófát okozhat a 3 milliós lélekszámú tartományban.

A 2011-ben kitört szíriai konfliktusnak eddig több mint 370 ezer halottja van, az ország háború előtti 22 milliós népességének a fele fedél nélkül maradt.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.