Újabb megdöbbentő részletek derülnek ki a francia tanár ügyében

Családtagjai elmondása alapján a támadó kapcsolatban állt egy dzsihadistával, az ügyben őrizetbe vett két kiskorú diákot elengedték, de bűnügyi felügyelet alá helyezték őket, egy múlt héten letartóztatott iszlamista férfit pedig ismét őrizetbe vettek. Egész Franciaország a lefejezett tanár előtt tiszteleg, több városban is voltak megmozdulások és rendőrségi akció is.

Forrás: V4NA Hírügynökség2020. 10. 22. 18:55
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egyre nagyobb a feszültség Franciaországban, ahogy a nyomozás előrehaladtával újabb és újabb részletek derülnek ki a gyilkosságról és a tettes segítőiről. Az üggyel kapcsolatban hét személyt vettek őrizetbe, közöttük két kiskorú, 14 és 15 éves diákot is, mindketten abba az iskolába járnak, ahol a meggyilkolt tanár dolgozott. A két fiút azóta elengedték, de bűnügyi felügyelet alá helyezték őket. A vád ellenük terrorcselekménnyel összefüggő merényletben való bűnrészesség. Egyikük jogi képviselője nyilatkozott a BFMTV hírtelevíziónak, elmondta, hogy védencét egy családnál helyezték el, távol az otthonától, és csak most kezdi felfogni, hogy mit is tett.

A Le Figaro értesülései szerint a két diák pénzért cserébe mutatta meg a csecsen terroristának a tanárt, de elmondásuk alapján gyilkosságról szó sem volt. Abdoullakh Anzorov csak annyit mondott a fiúknak, hogy a tanárt rá akarja venni, hogy kérjen bocsánatot a Mohamed prófétát ábrázoló gúnyrajzok bemutatása miatt, illetve annyit mondott még Anzorov, hogy megalázza és megveri majd a tanárt.

Ez azonban csak a kezdet, az ügy ennél jóval bonyolultabb, a Le Parisien napilap a birtokába jutott információk alapján arról számolt be, hogy a terrorista már hónapokkal a támadás előtt radikalizálódott, és egy Szíriában tartózkodó dzsihadistával is kapcsolatba került.

A nyomozás során kihallgatták a terrorista rokonait is, akik elmondták, hogy a 18 éves fiatalember az utóbbi időben figyelemmel kísérte külföldi radikális imámok prédikációit.

Kiderült továbbá az is, hogy az Instagramon „Al_Ansar_270” álnéven felvette a kapcsolatot egy bizonyos „12.7x108” néven regisztrált felhasználóval, akivel orosz nyelven többször is üzentek egymásnak szeptember 12. és 14. között.

Utóbbi IP-címét lenyomozva kiderült, hogy az illető Szíriában tartózkodik, azon belül is a dzsihadisták ellenőrzése alatt álló Idlib tartományban, melyet az al-Kaidához tartozó terroristacsoportok tartanak a felügyeletük alatt. A nyomozók tehát minden kétséget kizáróan meg vannak győződve róla, hogy a nehézgéppuskára utaló álnév mögött valójában egy dzsihadista személye rejtőzik. Anzorovnak az ISIS-hez való vonzódását jelzi az is, hogy még a telefonja háttérképén is az Iszlám Állam zászlaja volt látható.

A hatóságok időközben ismét őrizetbe vették a BarakaCity nevű iszlám civil szervezet vezetőjét, Idriss Sihamedit, akit a múlt héten már egyszer bevittek a rendőrségre az otthonában, illetve az általa irányított szervezet székházában történt házkutatást követően. Akkor azért került sor az őrizetbe vételre, mert az interneten sorozatosan zaklatta a Zohra Bitan nevű újságírót, aki előzőleg Manuel Valls egykori miniszterelnök kormányszóvivőjeként dolgozott.

A mostani letartóztatásra azért került sor, mert a Charlie Hebdo egykori munkatársa, az újságíróként dolgozó Zineb El Rhazouri feljelentést tett ellene, ugyanis őt is folyamatosan zaklatta és sértegette a férfi a Twitteren. Rhazouri emellett a Le Monde című napilap egyik cikkére hivatkozva arról is beszámolt a közösségi oldalon, hogy megdöbbenve értesült arról, hogy a Samuel Patyt lefejező terrorista, Abdoullakh Anzorov üdvözölte és támogatta Idriss Sihamedi ellene irányuló zaklatási kampányát.

A brutális kegyetlenséggel kivégzett tanár, Samuel Paty iránti tiszteletüket és szolidaritásukat országszerte éreztetik a franciák, ki-ki a maga módján. A Les Amazones (Amazonok) nevű feminista szervezet tagjai például teleragasztották a Seine-Saint-Denis megyében lévő Montreuil utcáit és egy iskola falát egy karikatúrával, amelyen Mohamed próféta feneke látható és egy kérdés van ráírva, hogy jogukban áll-e a próféta ülepét ábrázoló rajzot közzétenni.

A feminista szervezet egyik éllovasa, Marguerite Stern a Twitteren közzétett egy közleményt az akcióról, melyben azt írják, hogy megtagadják a terror törvényét.

Több francia városban is megemlékeztek a meggyilkolt tanárról, Párizs jelképe, az Eiffel-torony sötétségbe borult Samuel Paty tiszteletére.

Montpellier városában a rendőrök vetítették ki az önkormányzat épületének falára a Charlie Hebdo karikatúráit, köztük a Mohamed prófétát ábrázoló gúnyrajzokat, így kívánták kifejezni a lemészárolt tanár iránti szolidaritásukat. Az akció sok érdeklődőt vonzott, ezért megerősített rendőri védelmet biztosítottak a helyszínen.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.