Újabb Oroszország elleni uniós szankciók Navalnij miatt

Újabb, Oroszország elleni szankciókról született megállapodás hétfőn Luxemburgban, az Európai Unió külügyminisztereinek találkozóján. Az orosz TASZSZ hírügynökség szerint a kérdésben mind a 27 tagország külügyminisztere egyöntetű véleményen volt.

Bendarzsevszkij Anton
2020. 10. 13. 13:01
null
Az orosz ellenzéki politikus szeptemberben, miután magához tért a mesterséges kómából megmérgezése után. Újra aggasztó az állapota. Fotó: MTI/AP
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Ami Oroszországot illeti, politikai megállapodásunk van korlátozó intézkedések bevezetéséről egy tiltott idegméreg alkalmazását követően, valamint a Navalnij elleni merényletben érintettek ellen – mondta a sajtótájékoztatón az Európai Unió külügyminiszere, Josep Borrell.

Múlt héten Németország és Franciaország közös nyilatkozatban javasolták a Moszkva elleni újabb szankciók bevezetését. A két ország külügyminisztériumainak a közleménye szerint az elmúlt hetekben folyamatosan kérték Oroszországot, hogy indítson alapos vizsgálatot az ügyben és vonja felelősségre az érintetteket, azonban Moszkva semmilyen magyarázattal nem szolgált, és büntetőeljárás sem indult az ügyben.

Mindebből Berlin és Párizs arra következtet, hogy közvetlenül az orosz vezetés okolható az orosz ellenzéki politikus elleni merényletért.

A szankciók tartalmáról egyelőre nem sokat tudni, de minden valószínűség szerint a mérgezéssel és a vegyi fegyver birtoklásban érintett személyek ellen szólhat. A Le Monde francia lap szerint legalább kilenc ember neve szerepel majd a szankciós listában – az elnöki adminisztráció, nemzetbiztonság, valamint a Novicsok idegméreg kifejlesztésén dolgozó kémiai labor munkatársai. A lépéseknek inkább szimbolikus jelentősége van, ennél sokkal jobban érintheti Moszkvát az Északi Áramlat 2 gázvezeték építésének a befagyasztása, ami szintén többször merült fel az elmúlt hetekben Berlin részéről. A legalább 93 százalékos készültségben lévő energetikai projekt építésén előbb a tavaly év végén bevezetett amerikai szankciók fogtak ki, de a Navalnij-ügy hatása akár végleg padlóra is küldheti.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Алексей Навальный (@navalny) által megosztott bejegyzés,

Az újabb szankciók bejelentése mellett az Európai Unió a korábbi, Szkripal-ügyben hozott Oroszország elleni korlátozásokat is meghosszabbította 2021 októberéig. Szergej Szkripalt, Nagy-Britanniába szökött volt orosz hírszerző tisztet és lányát 2018 márciusában mérgezték meg az angol Salisbury városban. A brit hatóságok szerint a merénylet mögött az orosz külső hírszerzés, a GRU állt, amely szovjet-fejlesztésű Novicsok idegmérget vetett be az árulónak kiáltott Szergej Szkripal ellen. A Szkirpal-ügyet követő nemzetközi szankciók sokkal jelentősebbek voltak, mint ami a jelenlegi tervben szerepel: az EU tagországai orosz diplomatákat utasítottak ki, az Egyesült Államok pedig tovább korlátozta az Oroszországnak nyújtható finanszírozási lehetőségeket.

Az orosz külügyminisztérium közleményében elfogadhatatlannak nevezte a tervezett szankciókat. A minisztérium szóvivője, Marija Zaharova szerint ahelyett, hogy tisztázzák a Navalnij-ügyet, Németország és Franciaország „zsarol és fenyegetőzik”.

Alekszej Navalnij a legismertebb orosz ellenzéki politikusnak számít, korábban próbált indulni az elnökválasztáson és moszkvai főpolgármester-jelölt is volt. A politikust néhány héttel az oroszországi helyhatósági választások előtt mérgezték meg, amikor egy szibériai kampánykörút után tartott hazafelé Moszkvába, augusztus 20-án. A gépen rosszul lett, és a pilóta a rendkívüli leszállás mellett döntött. Két nappal később Navalnijt átszállították a német Charité kórházba, ahol több hétig kómában volt, de azóta már elhagyta a kórházat, jelenleg a rehabilitációja folyik. A politikust a kórházi kezelése alatt Angela Merkel német kancellár is meglátogatta.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.