Varga Judit: Az Európai Parlament semmit nem tett a vírus elleni küzdelemben

Miközben Magyarországon hamarosan véget ér az a veszélyhelyzet, amelyben a liberális fősodor a diktatúra bevezetését vélte felfedezni, Franciaországban egészen július közepéig eltart az elnököt különleges jogkörökkel felruházó rendkívüli állapot – mutatott rá Varga Judit igazságügyi miniszter a Valeurs actuelles konzervatív francia hetilapnak adott interjújában.

2020. 06. 11. 13:24
null
Brüsszel, 2020. március 10. A tüdõgyulladást okozó új koronavírus járványáról rendezett vita az Európai Parlament brüsszeli üléstermében 2020. március 10-én. MTI/EPA/Olivier Hoslet Fotó: Olivier Hoslet
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nem igazán lepődtem meg a Magyarország ellen irányuló támadásokon, de a közelmúlt vészterhes időiben, amely minden kormányt nehéz feladatok elé állított, meglehetősen döbbenetes volt még a bírálatokkal is szembenézni – fogalmazott Varga Judit igazságügyi miniszter a tekintélyes Valeurs actuelles című konzervatív francia hetilapnak adott interjújában. Az európai uniós kapcsolatokért is felelős tárcavezető úgy fogalmazott:

a magyar kormánnyal szemben megfogalmazott liberális kritikák vezérmotívuma valójában nem volt más, mint fake news.

Hozzáfűzte: volt egy kétoldalas törvényünk, de senki nem vette arra a fáradságot, hogy elolvassa azt.

https://www.facebook.com/VargaJuditMinisterofJustice/photos/a.2028879340464345/3410811928937739/?type=3&theater

– Ráadásul más országokban lényegi különbségek nélkül alkalmazták és alkalmazzák ma is ezt a törvényt – fogalmazott a miniszter, majd hozzáfűzte: minden kormánynak meg kellett tennie a tőle telhető legtöbbet annak érdekében, hogy leküzdje a vírust és szembenézzen annak gazdasági következményeivel is. Emlékeztetett:

a magyar törvény teljesen összhangban volt a magyar alaptörvénnyel, miközben néhány uniós tagállamnak még alkotmányos rendelkezései sem voltak a különleges jogrendre vonatkozóan.

Varga Judit elmondta azt is: sokat beszélgetett a törvényről Věra Jourová európai értékekért és jogérvényesülésért felelős biztossal. – A bizottság végül elolvasta a törvényünket, és felismerte, hogy nincs disszharmónia a magyar szabályozás és az európai szerződések között – fogalmazott a miniszter. Hozzátette ugyanakkor: az Európai Parlamentben más volt a helyzet. – Van egy domináns liberális ideológia, ami lehetővé teszi a tagállamok kritizálását, miközben semmilyen konkrét lépést nem tettek a vírus elleni küzdelemben – mondta a tárcevezető, majd hozzáfűzte:

az Európai parlament nem része a megoldásnak, hanem egy további problémaként jelent meg azzal, hogy megtámadta az európai család egyik tagját.

Arra az újságírói felvetésre, miszerint néhányan olyan messzire mentek, hogy nem kevesebbel vádolták meg a magyar komrányt, mint a diktatúra bevezetésével, Varga Judit emlékeztetett: Sok ország vezetett be rendkívüli intézkedéseket. – Valójában még Franciaországban is július közepéig meghosszabbítják a rendkívüli állapotot, vagyis tovább fog tartani, mint Magyarországon – mutatott rá a miniszter. Hozzáfűzte: a kölcsönös megértés és a szolidaritás gyakorlására van szükségünk, és arra, hogy félretegyük a kritikákat, amelyek a megosztottsághoz vezetnek.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.