A tárca lapunknak arról is beszámolt, hogy mivel a román külügyminiszter bizottsági meghallgatásán elmondta, mandátuma elején szeretne ellátogatni a szomszédos országokba, Szijjártó Péter levélben jelezte Teodor Melescanunak a fogadókészséget egy mielőbbi magyarországi látogatásra vonatkozóan. A magyar miniszter azt is jelezte, akár már januárban készen áll arra, hogy román kollégáját fogadja Budapesten.
Az új román kormány külügyi stratégiájában a szomszédságpolitika kapcsán külön foglalkozik Magyarországgal, a magyar–román viszonnyal is. Fejleszteni kívánják a kétoldalú gazdasági kapcsolatokat, véglegesítenék a kisebbségi vegyes bizottság egyezményének szövegét, és ismét összehívnák a bizottság ülését.
###HIRDETES2###
A magyar–román viszonyt legutóbb a Románia nemzeti ünnepe kapcsán kitört nyilatkozatháború terhelte. A bukaresti külügyi minisztérium „meglepődve és értetlenül” vette tudomásul a magyar külügyi tárca döntését, amellyel megtiltotta diplomatáinak, hogy részt vegyenek a román ünnep alkalmából szervezett fogadásokon. Romániában 1990 óta nemzeti ünnep december elseje. 1918-ban ezen a napon rendezték meg Gyulafehérváron azt a román nemzetgyűlést, amelynek résztvevői kimondták Erdély egyesülését a Román Királysággal.
Trump is „besegíthet”
Gesztusértékű a magyarul is beszélő külügyminiszter kinevezése Romániában. Mindkét fél részéről diplomáciai előrelépést várnak a jövőben, ráadásul ezúttal a magyar–román kapcsolatok javulását illetően kivételesen besegíteni látszik egy kicsit az a csúnya és sokszor emlegetett „geopolitikai realitás” is.




