WHO: Egyre jobban terjed a koronavírus a fiatalok körében

A koronavírus-fertőzéseknek a fiatalok körében gyorsan növekvő számára hívta fel a figyelmet csütörtökön Koppenhágában az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai regionális irodájának vezetője, hozzátéve, hogy a kontinens mindazonáltal felkészültebb, mint februárban volt.

Forrás: MTI2020. 08. 27. 21:16
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Nem akarunk felesleges jóslatokba bocsátkozni, de elképzelhető, hogy egy idő után többen kerülnek kórházba, és nőni fog a halálozási ráta is” – szögezte le Hans Kluge, aki elismerte, hogy bár a fiatalok ritkábban halnak bele a Covid-19-be, a betegség több szervet is megtámadhat. „Senki nem legyőzhetetlen” – szögezte le.

Hangsúlyozta mindazonáltal azt is, hogy

a járványügyi hatóságok és az egészségügyi dolgozók már felkészültebbek, mint februárban, amikor először ugrottak meg az esetszámok.

Egyben úgy vélte, van lehetőség arra, hogy a járványt az országok a gazdaság leállítása és az iskolák bezárása nélkül is ellenőrzésük alatt tartsák.

Felhívta a figyelmet azonban arra is, hogy az ősszel a tanév megkezdése és a közelgő influenzaszezon miatt új kihívásokkal kell szembenézni a járvánnyal folytatott harcban. Az iskolákra kitérve Kluge úgy vélte, hogy bár a gyerekek szintén terjeszthetik a vírust, a társas összejövetelek e szempontból kockázatosabbak, mint a tanintézmények.

Eközben a WHO főigazgatója bejelentette,

a világszervezet bizottságot állít fel, amelynek a feladata az lesz, hogy megvizsgálja a 2005-ben elfogadott Nemzetközi Egészségügyi Rendszabályoknak (IHR) a pandémiában vállalt szerepét.

Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz Genfben, diplomaták előtt hozzátette azt is, hogy a bizottság technikai ajánlásokat is megfogalmaz a rendszabályokkal kapcsolatban, valamint azok esetleges kiegészítéséről is dönt majd.

A bizottság először szeptember 8-én és 9-én ül majd össze.

Gro Harlem Brundtland, a WHO egy korábbi elnöke júniusban újságírók előtt úgy vélekedett, a világszervezetnek változtatásokat kéne eszközölnie e rendszabályokban, mert szerinte a WHO miattuk nem támogatta az utazási tilalmat a járvány korai szakaszában. E lépést később az Egyesült Államok élesen bírálta.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.