A tárcaíró azt olvasta az újságban, hogy „az amerikai filmakadémia sok kritikát kapott, amiért kevés olyan filmet díjaz, amelynek alkotója valamilyen kisebbséghez, színes etnikai csoporthoz tartozik. A most bejelentett új szabályok a kamera előtt és mögött dolgozók sokszínűségének érvényesülését támogatják. Az új szabályozás négy körre terjed ki. Arra, hogy a színészek vagy színésznők egy része valamilyen etnikai kisebbséghez tartozzon, például ázsiai vagy spanyol származású legyen. Egy másik kritérium tartalmi vonatkozású: a film foglalkozzon olyan témával, amely a nőkkel, a kisebbségekkel, a fogyatékkal élőkkel vagy az LMBT-közösséggel kapcsolatos. További lehetséges szabványként a filmakadémia sokszínűségi kvótákat fogadott el…” Hiába van már ősz, annyira nagy meleg volt a hétvégén, hogy a tárcaíró elaludt olvasás közben. De még az is lehet, hogy a kiadós vasárnapi ebéd volt az oka az aluszékonyságának. Az viszont biztos, hogy álmodott valamit. Valami borzalmasat.
– Jó reggelt! – hívták Hollywoodból a tárcaírót álmában. – Ki maga? – kérdezte a tárcaíró és ásított egyet. – Maga még alszik? – kérdezte a hang Hollywoodból. – Mi itt, a fejlett Nyugaton éppen kiharcoljuk maguknak a békét, maga meg közben nyugodtan szundikálgat. Nem mondott erre semmit a tárcaíró, mert korán reggel még nem volt soha semmilyen gondolata, csak az, hogy úgy hallja, lefőtt a kávé. – A kvótabizottságtól keressük, mert úgy látjuk, hogy nem tartja be az új szabályokat – mondta a hang. – Milyen új szabályokat? – kérdezte a tárcaíró, miközben megszagolta a kávéját álmában. – Ebben a hónapban nem lehet negatív kritikát írni színésznőkről – mondta ellentmondást nem tűrőn a hang. – Miért nem? – kérdezte a tárcaíró. – Az ezeréves elnyomás miatt. Mert a fehér, középkorú és középosztálybeli férfi ezer éve elnyomja a nőket. – Ezért nem lehet negatív kritikát írni a színésznőkről? – kérdezte a tárcaíró, miközben kortyolt egyet a reggeli kávéjából, mert az elnyomás kérdésében nem akart vitatkozni elmebetegekkel. – Ezért – mondta a hang Hollywoodból. – Mi van akkor, ha gyenge az alakítása a színésznőnek? – kérdezte a tárcaíró, és kicsit magára lötykölt a kávéból, amiről azt gondolta, hogy biztosan nem fog kijönni a pólójából. – Meg kell dicsérni a frizuráját.
