Az ismeretlen hősökről

A történelem a hétköznapok történeteként érdekel, amely képlékenyen alakul. Miközben a XX. század történelmi eseményeit sokat emlegetjük, az 1848—49-es szabadságharc időszaka távolivá vált, mégis mindannyiunk közös múltja. Ezért is tartottam fontosnak, hogy a filmmel felidézzük ezt a kort — mondja Kárpáti György Mór, aki rövidfilmjei­vel (Provincia, Erdő, Gólyatábor) Berlinben és Cannes-ban is sikereket ért el. Március 7-én első nagyjátékfilmjével debütál a hazai mozikban: a Guerilla az ismeretlen hősök néhány napját követi az erdő mélyén, akik információ hiányában várakoznak, és napról napra egyre nagyobb következményekkel járó döntéseket kénytelenek hozni.

Szilléry Éva
2019. 02. 22. 10:21
null
„A háborús szituáció esetlegessége érdekelt” Fotó: Bach Máté
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Miért indult el az 1848–49-es hőseink nyomában?

– Érdekelt, hogy az akkori húsz év körüli fiatalok hogy élhették meg ezt az időszakot, a világosi fegyverletétel utáni állapotot. Rendkívül bizonytalan helyzet volt: az országban lassan terjedtek a hírek, és a szabadságharcosok közül sokan nem tudták, hogy ez a küzdelem lényegében véget ért. A korszak hangulata érdekelt, és az, hogy egy negyvennyolcas szabadcsapat hogyan élt egy ilyen veszélyes, álló­háborús helyzetben.

– Tudatosan elrugaszkodik a historizáló szemlélettől. Miért?

– Összetett karaktereket szeretnék megmutatni, az érzéseiket, a bátorságukat vagy az esendőségüket, közeli perspektívából. A híres mítoszoknál jobban foglalkoztat, hogy egykori hétköznapokat mutassak meg: ismeretlen szereplőket 1849. augusztus végén, egy kelet-magyarországi erdőben. A történet idejében élő emberek az információk híján nem tudhatták, mi a jó és mi a rossz döntés, napról napra kellett megítélniük a helyzetet.

– A Guerilla ebben az értelemben a háborús helyzet fókuszát mutatja meg, azt, ami kifordítja az embert magából és váratlan reakciókat szül?

– A háborús szituáció esetlegessége érdekelt, és az, hogy az alapve­tően pacifista beállítottságú főszereplő meddig őrizheti meg az emberségét egy ilyen helyzetben. A történet írásakor sok korabeli katonanaplót, levelet olvastam, és történész szakértő is segítette a munkánkat. Részletes előkészületeket folytattunk, hogy az irreguláris harci helyzet, a háborúban résztvevő emberek mentalitása, a tárgyi világ hiteles legyen a filmen.

„A háborús szituáció esetlegessége érdekelt”
Fotó: Bach Máté

– Családi kötődése is van 1848-hoz?

– Dédapám még találkozott a szép­apámmal, aki Damjanich seregében szolgált. Tehát egy felmenőm, akivel én is találkoztam, beszélgetett olyan emberrel, aki jelen volt a világosi fegyverletételnél. 1848–49 ilyen módon a saját rokonaim története is, és mindannyiunk közös múltja. Azonban a huszadik század történelmi eseményeihez képest, amelyeket többször láthatunk filmen, 1848 inkább távolivá vált.

– Nem tart attól, hogy manapság, amikor annyi szó esik a történelmi filmek hiányáról, sokan a historizáló szemléletet hiányolják majd a Guerillából?

– Én szeretem ezeket a karaktereket: tizen- és huszonéves emberek, katonák, civilek, fiúk és lányok, akik a szabadságért harcoltak. A Guerilla mementó róluk, az ismeretlen hősökről. Nyilván vannak a közönségben olyanok, akik nagyobb ívű, lekerekített történetekhez szoktak, de bízom benne, hogy sokan felfedezik majd a film értékeit.

– Milyen szakmai visszajelzéseket kapott a göteborgi filmfesztiválról?

– Megérintette őket a főszereplő morális drámája. Örültem, hogy kiemelték Váradi Gergely alakítását. Sokaknak tetszett az erdei környezet: volt, akinek emiatt az északi filmek világa jutott eszébe a Guerilláról.

Váradi Gergely a Guerilla című filmben

– Hogyan talált rá a még egyetemista Váradi Gergelyre?

– Elsőéves volt a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetemen, amikor a filmhez az országos szereplőkeresést folytattuk. Váradi Gergely jelenléte nagyon őszinte, látható benne az erő, ugyanakkor a gyengeségeit is meg tudja mutatni. Ellentmondásos karaktert építettünk fel, olyat, aki bátor lépést tesz azzal, hogy elindul megkeresni az öccsét, de szembesülnie kell a félelmeivel.

– Enyedi Ildikó osztályába járt, több olyan alkotóval – Szimler Bálinttal, Reisz Gáborral – együtt, akik évek óta sikereket érnek el a hazai és nemzetközi filmfesztiválokon. Van valami közös a filmes látásmódjukban?

– Nincsen olyan formai vagy műfaji sajátosság, ami meghatározná ezt a csapatot, inkább valamiféle hasonló gondolkodásmód jellemző ránk. Enyedi Ildikó minden nap más filmet vetített nekünk a némafilmektől a klasszikusokon át a videóklipekig. Azt mondta, a saját munkánk során válasszuk ki azt, ami igazán érdekel minket, és ne foglalkozzunk az elvárásokkal. A személyesség vállalására ösztönözte az osztályt, ez határozza meg az utunkat.

– A Magyar Nemzeti Filmalap elsőfilmes Inkubátor programjában készült el az első nagyjátékfilmje; ott szintén Enyedi Ildikó volt a mentora. Hogyan segítette a munkáját?

– Olvasta a forgatókönyvet, olvasmányokat ajánlott. A forgatás után hozzászólt a film nyersvágott verziójához. Szabadon beszélgettünk, ami mindig inspiráló volt.

– Önnek mi jelentené a sikert a Guerilla esetében és általában a filmezéssel kapcsolatban?

– Jólesne, ha olyan visszajelzést kapnék, hogy érdekes volt belelátni az 1849-es augusztusi napok történetébe, részt venni ebben az időutazásban. A filmezés társulati jellegét nagyon szeretem: sok munkatárssal együtt dolgozni egy-egy történeten, akár évekig, aztán megmutatni a közönségnek. Amikor a film párbeszédet hoz létre, az a siker.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.