Sinszuke Okamoto japán zeneszerző nyerte a Bartók Világversenyt

Kalligráfia földre és levegőre című művéért kapta meg a díjat a fiatal japán komponista, aki ezenfelül az együttműködő partner UMP Editio Musica Budapest díját is elnyerte.

Pataki
2020. 11. 29. 13:05
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A 33 éves Sinszuke Okamoto kapta az első díjat a 2020-ban komponistáknak meghirdetett Bartók Világversenyen, műve szerepel majd a 2021-es, vonósnégyes formációknak szóló megmérettetésen is. Élő online közvetítésben 32 országból követték a Bartók Világverseny idei díjkiosztó gálaestjét szombat este. A járványhelyzet miatt zárt ajtók mögött, közönség és a díjazottak nélkül tartott, ingyen nézhető zárórendezvényen a helyezést elnyert művek is elhangzottak az Accord, a Korossy és a Kökény Kvartett tolmácsolásában.

Ezúttal zeneszerzők pályázhattak vonósnégyesre írt műveikkel, és jól mutatja a rendezvény nemzetközi hírét, hogy 59 országból 348 kompozíció érkezett.

A rangos nemzetközi zsűri döntése alapján az 5000 euróval járó első helyezést Kalligráfia földre és levegőre című művéért kapta meg a fiatal japán komponista, aki ezenfelül az együttműködő partner UMP Editio Musica Budapest díját is elnyerte, így kompozíciója a jövő évi verseny középdöntőjének választható darabjai között szerepel.

A 3000 eurós második díjat a koreai Noh Szeung Dzsu (Noh Seung Ju) kapta, Barlanglakó című szerzeményéért, a 2000 eurós harmadik díjat pedig Papel című munkájáért a szintén koreai Kim Dzsonghun (Kim Jonghoon).

Fotó: Mudra László

A zsűri elismerésében részesült Szüts Apor (Morsmordre – Toccata „quasi una Fantasia”), Jose Gonzalez Granero (2. vonósnégyes – „Bezártságban”), valamint Brandenburg Ádám (Distances) is. Utóbbi megkapta az Editio Musica Budapest másik különdíját, így az ő szerzeménye is bekerül a jövő évi Bartók Világverseny repertoárjába.

Eötvös Péter zsűrielnök, a Magyar Szent István-renddel kitüntetett világhírű zeneszerző úgy fogalmazott: merész kezdeményezés volt vonósnégyest íratni a fiatal komponistákkal.

– Jó vonósnégyest komponálni a legkényesebb feladat, mert ebben a műfajban koncentrálódik a kamarazenélés tudománya – hangsúlyozta. Azt is elmondta, hogy a nemzetközi zsűri olyan alapelveket tartott szem előtt, mint az adott kompozíció szakmai színvonala, a vonósnégyes-hangzás teljességére való törekvés. Kiemelten fontos szempontnak minősítette, hogy a pályázó műve a zenei egyetemek vonósainak olyan lehetőséget adjon, amely elősegíti a fiatal kvartettek fejlődését és összeforrottságát.

Az elismerések kihirdetése után dr. Vigh Andrea nyilvánosan meghirdette a Bartók Világverseny jövő évi, vonósnégyesek számára kiírt fordulóját, amelyre december 15-től lehet jelentkezni a bartokworldcompetiton.hu portálon. A megmérettetés 2021. október 25–31. között zajlik majd a Zeneakadémián.

A győztesről

Sinszuke Okamoto (Okamoto Shinsuke) Okajamában született 1987-ben, a Kyoto City University of Arts zeneszerzés-hallgatója volt, majd posztgraduális zenetörténeti képzést kapott ugyanitt, jelenleg pedig az egyetem doktorandusza zeneszerzés szakon. Díjat nyert a XII. TIAA Összjapán Zeneszerzőversenyen, elnyerte a XXI. századi Japán Zenei Projekt Új Zeneszerzőverseny motivációs díját a YIS japán zenei együttesek részére, a Giacomo Leopardi Special Award for International Composition Competition Forme Uniche di continuitá nello spazio 2019 díjat, és disszertációjával a kiotói polgármester különdíját. Ösztöndíjasként 2013-ban részt vett a Takefu Nemzetközi Zeneszerzői Műhely munkájában.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.