Ön született showman, látványos koncerteket tart. Ez a komolyzenei pódiumokon elég ritka. Mi a feladata ezeknek a show-elemeknek a hangverseny sikerében?
– Nem érzem magam showmannek. Ez egyáltalán nem szerep nálam, az életben is így viselkedek. Az örökkévalóságnak élek. Úgy gondolom, hogy olyan formában kell a színpadon megjelennem, ami egyébként is jellemző rám, nem akarok olyasmit mutatni, ami nem én vagyok. A koncert jellege természetesen attól is függ, milyen a közönség hangulata, mit szeretnének látni, hallani, s ennek megfelelően improvizálok. Ha kell, nagyon komoly és ha kell nagyon tréfás koncertet is tudok adni, a helyzettől függően.
– Nem tart attól, hogy ezek a járulékos elemek elterelik a figyelmet a zenéről?
– Egyáltalán nem. Mindent a megfelelő pillanatban teszek. Abban a percben, amikor énekelek vagy vezénylek, azt teszem, amit tennem kell: zenélek. Két zeneszám között pedig azt szeretném elérni, hogy a közönség jól érezze magát. Ha mondjuk a Tosca utolsó áriáját éneklem – amikor Cavaradossi már tudja, hogy meg fog halni –, a szituációnak megfelelően kell viselkednem a színpadon, de ha az első áriát éneklem ugyanebből az operából, amikor még boldog, akkor egész másképp kell tolmácsolnom az általam megformált szereplő érzéseit. Vagyis a show-t nem magamnak csinálom. Minden áriához megteremtem a megfelelő atmoszférát.
– Szólókoncertjein rövid, népszerű műrészletekből válogat, s ezért az operalátogatók egy része könnyű fajsúlyúnak tartja. Mi a célja ezekkel a hangversenyekkel?
– Ha egy drámai színész, mint például Antony Hoppkins néha komédiát is játszik, nem azért teszi, hogy játéka hangulatát variálgassa. Ezzel azt is bizonyítja, hogy fantasztikus drámai színész. Ha viszont azt gondoljuk, hogy kevesebbet ér a drámai színész, csak mert komédiát csinál, akkor nagyon tévedünk. Amikor egy teljes opera-előadásban énekelek, és valakit alakítok: az a mindennapi munkám, a szakmám. Ha pedig néha koncerteket adok, akkor az a kötelességem, hogy az áriák előadását megkülönböztessem az operaházi bemutatóktól. Ha a koncerten is ugyanazzal a szigorú atmoszférával énekelnék, mint az operaházban, akkor a két előadás teljesen egyforma lenne. A koncerteket azért tartom, hogy a közönség kedvenc operáinak a legfontosabb mozzanatait kihangsúlyozzam. Arra azért figyelek, hogy ha többször megyek egy helyre, sosem éneklem el kétszer ugyanazt a műsort. Például tegnap elhangzott a La forza del Destino vagy néhány Cavaradossi-ária, amit még sosem énekeltem Budapesten, Edgar áriáját ugyan már hallhatta a magyar közönség, de mindössze három-négy éve az első magyarországi fellépésemen. Mindenkit kielégíteni lehetetlen, de igyekszem a legtöbbet kihozni magamból.
– Sokat utazik, szinte minden héten más-más országban bukkan fel. Jut ideje a rengeteg munka mellett művészi fejlődésére is odafigyelni?
– A jelszó: kemény munka. Tizenkilenc órát dolgozom egy nap, sokszor éjjel kettőkor fekszem le és már reggel hétkor kelek. Ilyen zsúfolt program mellett a művészi minőséget megőrizni csak nagyon kemény munkával lehet.
– A tegnap esti koncerten Dvorak Újvilág-szimfóniáját rögzítették. Lemezkiadója a felvételt 2004-ben a szerző halálának centenáriumára kívánja megjelentetni. Készülnek más évfordulós kiadványokkal is?
– Sorozatnak szánjuk a centenáriumi albumokat. 2007-ben Grieg, 2008-ban Rimszkij-Korszakov, 2011-ben Mahler, 2012-ben pedig Massenet halálának 100. évfordulójára szeretnénk emlékezni egy-egy lemezzel.
origo.hu
Csurka Istvánnak mindenben túl korán volt igaza - az író-politikusra emlékeztek a Terror Háza Múzeumban
