Törzsi műkincsek

Brüsszel a törzsi műremekek Mekkája. Persze nehéz politikailag korrekt nyelven fogalmazni. A természeti népek művészetének jelölésére korábban oly elterjedt „primitív” – akár a „naiv” – jelző nyilván „politikai” előítéletességgel terheltnek tűnik, ezért is ment ki a divatból.
Egy azonban biztos: Afrika, Óceánia és Ázsia lenyűgöző maszkjai, szobrai és kultikus tárgyai Európa fővárosában olyan választékban kaphatók, adhatók és vehetők, ami párját ritkítja. Az szintén vitathatatlan, hogy Afrika művészetekben egyik leggazdagabb országában, a volt Belga Kongóban készült műremekeknek Brüsszel az igazi Eldorádója. A múzeumokban és a műkereskedőknél is.
Aki Brüsszelben járva fel akarja fedezni az utóbbiakat, kezdje az előbbieknél. Először, bevezetőként, a Királyi Művészeti és Történelmi Múzeumban (Musée du Cinquantenaire), amelynek etnográfiai gyűjteménye Ázsia, Óceánia (Húsvét-szigetek, Mikronézia és Polinézia), valamint Amerika (inka, maja és azték, valamint az északi régió) körül csoportosul. Noha a turistáknak szánt könyvekben a Cinquantenaire-t ajánlják elsősorban (ami teljes gyűjteménye eredményeként megérdemelt), a törzsi művészetek szerelmeseinek a gigantikus méretű, az 1897-es expó idején „született” Közép-afrikai Királyi Múzeum kínál valóban felejthetetlen látványosságot – kivéve azt, hogy ez a múzeum sem említi azt a tízmillió feketét, akit a belga gyarmatosítók öltek meg a világtörténelem egyik legnagyobb népirtásaként.
A belga főváros fenségesen elegáns, tervureni parkjában fekvő múzeumában találhatjuk az Afrika-kutatók talán legnagyobbika, a brit Henry Morton Stanley teljes levelezését is. A múzeum egyébként joggal nevezi magát a globális Afrika-kutatás központjának. És az is igaz, hogy a bembé, a kongó és a téké törzsek legpazarabb faragásai is itt találhatók, ezek áruk miatt azonban a magyaroknak gyakorlatilag elérhetetlenek. Sőt gyakorlatilag ma már szinte minden „primitív” művész alkotása a Duna–Tisza közén élő vásárlónak vagy gyűjtőnek elérhetetlen, legyen az egy ötvencentis, „dupla” antilopos bambara fafaragás vagy egy három-négy méteres, 30-35 ezer euróért elvihető új-guineai vagy új-kaledóniai szobor.
A törzsi műtárgyak emelkedése egyébként valóban meredek. Néhány példa: a hetvenes években 600-700 dollárért megvásárolható, 50-60 éves, másfél-két méter átmérőjű bauli kerek maszk ma ennek csak a tízszereséért vehető meg. De aki mégis vásárolni akar, annak a rue aux Laines és a rue Lebeau között fekvő Sablon negyedbe kell ellátogatnia.
Hogy melyik galériával kezdjük felfedező sétánkat? Nehéz tanácsot adni. De legyen az akár a rue Sainte-Anne-ban tavaly nyitott, rafináltan egyszerű Claes galéria, amelynek megejtően kedves tulajdonosa folyamatosan ingázik New York és Brüsszel között, akár a mellette lévő, hírneves impasse Saint-Jacques bármelyik, törzsi tárgyakra szakosodott műkereskedője, nem járunk rosszul. Ha pedig a szerencse is ránk mosolyog, szót válthatunk a törzsi műkereskedelem olyan nagyságaival, mint Pierre Dartevellel, az eklektikusabb gyűjteményéről ismert Michel Koeniggel vagy Kevin Conru-vel, a „legbritebb” belga műkereskedővel. De itt élnek és „mozognak” a fürge Deletaille testvérek vagy a méltóságteljes Bernard De Grunne.
Aki pedig e negyedben megéhezne, az – akár Brüsszel bármely részén – éhen halni akarva sem tud: 10-20 méternél többet haladni nem tudunk anélkül, hogy vendéglőre vagy kávéházra ne bukkannánk.
Ha már a kávéházaknál tartunk, feltétlenül ajánlható a híres belga lánc, a Le Pain Quotidien („Mindennapi kenyerünk”) luxuspéksége, ahol nemcsak a kenyerek elképzelhetetlen választéka örvendezteti meg a belépőt, de a világ talán legjobb csokoládéjából, a Godivából készült belga sütemények is. Aki a szendvicset szereti, annak a rue Ernest Allard-on lévő Claire Fontaine-t ajánljuk. Legalábbis Lavuun Quackelbeen, a Rue J. Dupont 8.-ban található, főként a Kongó fafiguráira szakosodott galéria tulajdonosa szerint, aki nagy szeretettel beszélt a magyarok fővárosában tett látogatásáról, ahonnan pusztán a primitívmaszk- és szoborgalériákat hiányolta.