Utcára vonultak a hallgatók, elegük lett Lannert Judit beváltatlan ígéreteiből

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A már felvett hallgatók tanulmányaik változatlan feltételek melletti befejezését szeretnék elérni a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanárképző karának tervezett megszüntetése ellen tiltakozó diákok. A demonstráció egyik szervezője a Magyar Nemzetnek arról beszélt: elsősorban azt szeretnék, ha végre közvetlen párbeszéd indulna a hallgatók és az oktatási minisztérium vezetése között. A diákok szerint a bizonytalanság nemcsak a képzésüket, hanem a megélhetésüket és lakhatásukat is veszélyeztetheti.

2026. 11. 06. 10:02
Utcára vonultak a hallgatók, elegük lett Lannert Judit beváltatlan ígéreteiből
Fotó: Katona Vanda

A szervező szerint különösen aggasztó, hogy a hallgatók és a minisztérium között mindeddig nem indult érdemi egyeztetés.

Nincsen kezdeményezés egyelőre a minisztérium és a diákok között. Nem kaptunk még felületet arra, hogy ez a párbeszéd megvalósuljon

 – mondta. Hozzátette: információi szerint a hallgatói önkormányzat már megpróbálta felvenni a kapcsolatot a tárcával, és nyílt levelet is benyújtottak. A tiltakozás súlyát növeli, hogy a döntés nem csupán az egyetemi tanulmányok megszervezését érintheti. A hallgatók által indított petíció szerint a képzés átalakítása a lakhatási biztonságukat is veszélybe sodorhatja, hiszen az intézményváltás jelentős többletköltségeket róhat rájuk és családjaikra.

A tanárképző kar hallgatói önkormányzatának tájékoztatása alapján mintegy 400–450-en tanulhatnak az intézményben, bár közülük nem mindenki vesz részt pedagógusképzésben. Az október 18-án indított petíciót már több mint 3500-an írták alá. A demonstráció szervezői bíznak abban, hogy a pénteki megmozdulás eléri a célját, és a hallgatók követelései eljutnak a döntéshozókhoz. Mint fogalmazott, azt is szeretnék, ha a sajtó nyilvánosságán keresztül a miniszterelnökhöz is eljutna az ügy.

A demonstráción, amelyet kiemelt rendőri jelenlét mellett tartottak meg, több mint száz, bizonytalanná vált jövőjű hallgató, és oktatóik jelentek meg. Az első felszólaló, a tüntetés egyik vezérszónoka kiemelte, elutasítják azon politikusok kijelentéseit, akik leszólják a Nemeskürty István tanárképző kar tanárait, diákjait. 

Az egyik felszólaló, aki maga is az NKE tanárképző karának hallgatója, leszögezte, 

méltatlannak tartjuk, hogy a jövőnkről kiszivárgott cikkekből, és folyósói pletykákból kell értesülnünk.

A demonstráció egyik szervezője beszédében kiemelte, az elkövetkezendő hetekben és hónapokban nem dönthetnek a diákok feje fölött. 

Azért állunk ma itt, hogy megmutassuk, a hallgatóknak van hangja, és véleménye. Szeretnénk Lannert Juditot arra kérni, hogy a jövőben biztosítson közvetlen csatornát a velünk való kommunikációra, ahol mellébeszélés nélkül kaphatunk információkat a jövőnkről

– jelentette ki a felszólaló. 

Borítókép: Tüntetés a Nemeskürty István tanárképző karért (Fotó: Katona Vanda)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.