Döntése okairól Kaján Tibor nem nyilatkozott részletesen a hetilapnak, de annyit elárult: távozásának oka az, hogy nem ért egyet a mostani vezetőséggel. Elhatározásában Fekete György elnök személye is szerepet játszott, de hangsúlyozta, alapvetően nem személyi kérdésről van szó. „Az egész akadémia szellemisége megváltozott, és ez a változás nekem nem felel meg.” – mondta a Magyar Narancsnak Kaján Tibor.
Több művész elhagyta a szervezetet az elmúlt időszakban: Korniss Péter Kossuth-díjas fotóművész az MMA december 15-ei, viharos hangulatú közgyűlése után, Novák Ferenc Kossuth-díjas koreográfus és Bukta Imre Munkácsy-díjas képzőművész másnap fogalmazta meg a kilépésről szóló levelét. A Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója, Tompa Gábor rendező is lemondott a tagságáról. Ő állítólag nem is tudott arról, hogy az akadémia fel kívánja venni a soraiba. Kilépett a Magyar Művészeti Akadémiából Fehér László képzőművész, Nagy József koreográfus és Rost Andrea operaénekes, valamint Cserhalmi György színművész és Ekler Dezső építőművész.
A kilépést többnyire azzal indokolták, hogy nem értenek egyet Fekete György, az akadémia elnöke kijelentéseivel. Az elnök korábban úgy nyilatkozott: „fütyülök erre a modern demokráciára: ez nem modern, ez nem demokrácia”, valamint úgy, hogy „külföldről Konrád György is magyarnak látszik” Később Fekete György azt mondta: Konráddal kapcsolatos ominózus mondatát félreértelmezték. Az MMA közleményt is kiadott, amelyben az áll: félreérthető megfogalmazások születtek az akadémia részéről, és ezen alapultak a viták.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!