A Letzte Einkehr (Az utolsó kocsma) című munka a Nobel-díjjal 2002-ben kitüntetett író egy regénytöredékéből és a 2001–2009-es időszakban keletkezett naplóbejegyzéseiből készített válogatásból áll össze.
A naplóból kiderül, hogy a Kertész által irodalmi főnyereménynek nevezett Nobel-díj valójában megsemmisítő hatást gyakorolt rá − vetette fel az interjú készítője, Iris Radisch, a német nyelvterület egyik legtekintélyesebb irodalomkritikusa.
„Szégyellem, de tényleg így volt. Minden komolyan veendő Nobel-díjassal hasonló történt” − mondta Kertész Imre.
A naplóbejegyzések alapján az író a kitüntetés után többé nem tudott a tükörbe nézni, és egy színésznek tartotta magát, aki Kertész Imre írót alakítja inkább rosszul, mint jól − jegyezte meg a Die Zeit munkatársa.
„Egy részvénytársaság lettem, egy márka. A Kertész márka” − mondta Kertész Imre.
Az interjú készítője szerint a magyar író az utóbbi két évtizedben a német emlékezetkultúra hőse, keresett ünnepi szónok és ünnepelt Auschwitz-túlélő volt, most viszont az egész világ megtudhatja a naplójából, hogy végig „holokausztbohócnak” érezte magát. „Valahogy így” − mondta erre Kertész Imre.
Arra a kérdésre, hogy nem vált-e „egy kicsit holokausztiparrá” az emlékezet kultúrája Németországban, azt válaszolta: „nem kicsit, hanem teljesen”.
Kifejtette: az irodalmi Nobel-díjat azért kapta meg, mert dicsőíteni akarták „a tanúság irodalmát”, előtte pedig meghívták Stockholmba, hogy tartson egy beszédet, de valójában azt akarták megtudni, hogy „jó benyomást keltek-e, vagy hogy kézzel eszem-e a rántottát”. Az ilyesmi ellen „nemigen van mit tenni”, az ember kiszolgáltatott „ezekkel a hatalmakkal szemben” − mondta Kertész Imre.
Azzal kapcsolatban, hogy az „emlékezésipar” vajon elvette-e a „történetét”, azt mondta: „elég nekem, hogy vannak páran, akik megértették a történetemet”.
Mindennel együtt „csodálatos életem volt. Auschwitzi fogoly voltam, aztán megkaptam a legmagasabb német polgári kitüntetéseket, ami mulatságos és megmagyarázhatatlan. De lehetek nagyon egyenes és őszinte? Elég volt. Mindent megkaptam, amit akartam. Azt hiszem, írni sem akarok már” − mondta Kertész Imre.
Azzal kapcsolatban, hogy Berlinből Budapestre költözött, elmondta: rosszul érzi magát hazájában. „Parkinsonom van, különben soha nem jöttem volna vissza” − tette hozzá.
Arra a kérdésre, miként lehetséges, hogy az egykori birodalmi főváros a vágyai városa, azt mondta: „sokkal elcsodálkoztatóbb, hogy azelőtt miként tudtam egyáltalán magyarokkal együtt élni. Magyarországon éltem meg a náci időket, itt viseltem a sárga csillagot, itt voltam a gettóban, itt fogtak el a magyar csendőrök” − mondta Kertész Imre.
Kertész Imre új, német nyelvű kötetét péntek este mutatták be a berlini nemzetközi irodalmi fesztivál (ilb) keretében egy felolvasáson, amelyet Esterházy Péter Kossuth-díjas magyar író tartott a német fővárosban működő magyar kulturális intézetben, a Collegium Hungaricum Berlinben (CHB).
A felolvasásra a CHB legnagyobb terme teljesen megtelt, több mint százötvenen hallgattak meg részleteket Kertész Imre Utolsó kocsma című regénytöredékéből Esterházy Péter előadásában. A kötet szeptember 23-án jelenik meg a Rowohltnál, az egyik legtekintélyesebb német könyvkiadónál. A naplórészleteket és a regénytöredéket Kristin Schwamm fordította.
Emlékezetes: Kertész Imre az Egyesült Államokban megjelenő The Paris Review című irodalmi folyóirat nyári számában kijelentette, a Felszámolás volt az utolsó regénye és a Luisa Zielinskinek adott nyilatkozata volt az utolsó interjú, amelyet életében adott.
