Az idén immár második kislemezével jelentkezik a Kaktus. Az ifjoncokból álló pécsi-kaposvári trió ezúttal is egész jó anyaggal rukkolt elő. A hétszámos Yamina folytatja a megkezdett irányvonalat: kellemesen kimunkált pszichedelika zakatol végig az EP-n.
Az album amúgy Békéscsaba hasonszőrű, a köztudatban Jamina néven emlegetett városrészéről kapta a címét egy nyári családlátogatás apropójából kiindulva és ezt felhasználva. Így a srácok előző, Second Stone from the Sun című EP-jük után, mondhatni, a Naprendszerből rázuhantak egy kertvárosra, de ez is jól áll nekik.
Ahogy Irsik Bence megsúgta nekünk, a mostani anyagban komolyabban ráfeküdtek a hangszerekre, és egyre kevesebb a számítógépes effekt a dalokban. „Ilyen szempontból profibb kicsit, mert nem egy hálószobában vettük fel egy mikrofonnal az egészet. Talán most többet fektettünk a hangzásra, nem lett annyira tematikus, és hiába van több szám, még nem szerettük volna nagylemeznek hívni, mert csak dalok halmaza, semmint tudatosan komponált lemez” – árulta el a gitáros.
A dalszerzésről szólva Bence megjegyezte, „a számok mindig máshogy születtek, általában Borbás Olivértől (programming, ütősök, ének) indultak, de akad olyan dalalap, ami az én vagy Szula Gergő (dob) fejéből pattan ki. Szóval egyelőre nincs formulánk erre”. Az új kislemezt Kaposvár mellett, Toponáron rögzítették Lőrincz Attila Sándor stúdiójában, aki felvette és Olivérrel együtt masterelte az anyagot.
A kislemez utolsó két száma, a Red és a Love talán a legerősebb. Utóbbiról pedig nemigen tudok szavakba öntve értekezni. Főleg, mert egy velem egykorú srác, egy bizonyos ifj. Fogarasi László 2000-es Shallow And Profound néven futó szösszenete jut eszembe. Ez mindenképpen jó jel.
