Kevesen tudják, hogy Széchenyi Ferenc gróf után a Magyar Nemzeti Múzeum második legnagyobb adományozója egy pesti takácsmester volt. Úgy tűnik, ez a hozzáállás nem halt ki, bár a mai világban ettől még nem evidencia, hogy egy ilyen nagy értékű leletet minden elvárás nélkül felajánljon valaki egy múzeumnak – emelte ki Varga Benedek a talált tárgyakat még a restaurálás előtt bemutató csütörtöki sajtótájékoztatón.
A nyár elején a múzeum régészei a helyszínen műszeres leletfelderítést folytattak talajradarral és magnetométerrel. Az ezt követő ásatási munkában az Eötvös Loránd Tudományegyetem, a Pécsi Tudományegyetem és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem hallgatói is részt vettek. Szenthe Gergely, a múzeum régészeti tárának szakmuzeológusa, az ásatás vezetője hangsúlyozta: a most feltárt tárgycsoport a korszak legszebb és legteljesebb ilyen jellegű együttese a Kárpát-medencéből.
A leletegyüttes – a szakmuzeulógus szerint – teljesen átrajzolja a korszak temetkezési rítusáról, illetve a Kárpát-medence és a sztyeppe közötti kapcsolatokról kialakult nézeteket, de először teszi lehetővé a hun kori áldozati rítus leírását is, illetve kulturális összefüggései közé helyezését.
A tárgyakat egy északi tájolású platón, patkó alakban találták meg, a kutatott környezetben azonban sírt és emberi csontokat nem leltek. Szenthe Gergely elmondása szerint ezért a tárgyak egy áldozati rítus során kerülhettek a földbe még Attila uralkodása idején. Ilyen típusú tárgyi emlékek Szeged-Nagyszéksós, Pécs-Üszögpuszta, Pannonhalma és Bátaszék környékén végzett ásatásokon kerültek felszínre.
A most megtalált leletek azonban azért is egyedülállók, mert egyértelmű, hogy áldozati rítus számára készülhettek: használat nyomai nem, viszont tudatos rituális rongálás nyomai egyértelműen felfedezhetőek rajtuk. Szenthe Gergely rámutatott, hasonló leletcsoportot még soha nem tártak fel.
Az ásatás során egy vélhetően rangos tulajdonos öveit, fegyvereit, szakállas nyílcsúcsát, aranyveretes tőrét, almandin-berakásos vascsatjait, lábbeli garnitúráját és lószerszámait találták meg, utóbbiak közül kiemelkednek a nyereg pikkelymintás, aranyozott ezüstlemezből készült díszei és a niellós ezüstcsat. A tárgyak között számos darabot a késő római, európai forma- és műhelyhagyomány termékeként tartják számon.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!