Csak 16 éven felüliek láthatják A szépség és a szörnyeteget

Ezt azzal indokolják, hogy meleg karakter is szerepel az animációs film élőszereplős változatában.

MTI
2017. 03. 07. 17:11
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A szaktárca azután döntött a 16 éves korhatár elrendeléséről, hogy Vitalij Milonov befolyásos ultrakonzervatív politikus a film betiltásáért indított petíciót. A filmet március 16-tól játsszák az orosz mozik.

A RIA Novoszty orosz hírügynökség által múlt szombaton közzétett levél szerint Milonov azért tiltakozott a Disney-film vetítése ellen, mert az „nyíltan és szégyentelenül propagálja a bűnt és a szexuális perverziót egy gyermekmese álruhájába rejtve”.

Oroszországban – Milonov kezdeményezésére – elsőként 2011-ben, Szentpéterváron fogadta el a helyi törvényhozás azt a jogszabályt, amely tiltja és bünteti a homoszexualitás „népszerűsítését” a kiskorúak körében, gyakorlatilag a melegek nyilvános megjelenését. Ez 2012-ben lépett hatályba.

Az orosz törvényhozás 2013-ban követte a szentpétervári példát, amikor elfogadta a jogvédők által élesen bírált törvényt, így az szerte Oroszországban hatályos lett. Megfogalmazásából adódóan a törvény a legkülönfélébb esetekre alkalmazható, például könnyű célponttá teszi a meleg és leszbikus tanárokat Oroszországban, mivel ők közvetlenül gyerekekkel foglalkoznak.

Milonov, aki a leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű (LMBT) közösség tagjait megillető jogok ellenzésére építette fel politikai karrierjét, tavaly bekerült a duma képviselői közé.

Az amerikai musical rendezője, Bill Condon még a film Los Angeles-i premierje előtt fedte fel az Attitude című brit melegmagazinnak adott interjúban, hogy a tündérmese figurái közül LeFou (Josh Gad), Gaston (Luke Evans) kísérője és fegyverhordozója gyengéd érzelmeket táplál gazdája iránt, és próbál megküzdeni a szerelem és a csodálat között váltakozó érzelmeivel.

A rendező akkor úgy fogalmazott, hogy a Disney-filmek történetében A szépség és a szörnyetegben lesz az „első kizárólagosan melegjelenet”.

Az elmúlt napokban egy alabamai autós mozi is úgy döntött, hogy nem fogja vetíteni a produkciót, amelyben Emma Stone alakítja a fiatal lányt, aki beleszeret a sötét titkokat rejtegető szörnybe.

A filmet március 23-tól vetítik a magyar mozikban.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.